Lehetőség volt rá, hogy a Kurázsi online folyóiratban megjlelenjen egy-két írásom, és éltem vele.

Tehát irány az oldal, jó olvasást, érdemes, van mit.

Kedves idetévedt idegen, vagy ismerős!

Úgy néz ki, hogy egy-két írás nem itt, vagy nem elsősorban ezen az oldalon kerül megjelenésre, hanem a kurázsi folyóírat honlapján is.

Sok részletet nem tudok még róla. Nagyjából csak annyit, amit fentebb is leírtam.

néha mosolykabátosok
őrzik az álmom
kifeszítve, meztelen
néha a csend kiáltása
a leghangosabb
magamban őrlődő gondolatsor
végtelennek tűnő
monotonitás
néha a szavak értelmetlen
volta kavarog fejemben
néha kimondom
néha elhiszem
elfáradt testemből kilép

szólj, ha a világnak vége,
és felébredhetek

elfogynak a kérdések, hisz
nincs, aki válaszolhatna

magadon kívül,
ahogy eddig is
mégsem hitted el,
hogy igaz, lehet

irányított léptekkel
az ismeretlen, mondd
merre van

csúcsra kitűzött zászló
utat mutat, vagy
a múlt rád nehezedő árnya

ennyi volt,
nem lesz tovább érzés

magadon kívül

Érintés

sose mondtam, hogy jó lesz

sose mondtam, hogy nem fog fájni

sose mondtam, hogy nem ér véget

sose mondtam, hogy nem lesz tovább

sose mondtam, hogy menjél el

sose mondtam, hogy maradjál

azt hittem, hogy egész más lesz

felhők között hideg szélben

dermed a szív, múlik az élet

kártyalapok szétdobálva

hallgatnak, vagy mesélnek

szememben tükröződő álmot

minden más, és minden régi

napból lett hold, mégis éget

a tenyerem, ha hozzád érek

Tudattalan, tudat alatt
ott vagyok valahol
szemerkélő öszi köddé
vált életem küszöbén
magukból kinyúló kezek
löknek el a távolba
mintha ott lennék valahol
másra mutogató félelem
ébredésében az egyik
én vagyok
magára maradt illuzióból
kinövő virág az élet
letépett szirmai szállnak
a szélben, az egyik valahol ...

Becsukott szememen

kiszivárgó fény

a néma éjszakában

zajongó gondolat

átutazó, vágyak

közé rekedt, élet

önkéntelen hasonmásai

így lesznek egyek

te meg én

értelmetlen kifogásai.

A szerelem véres
lábnyomában,
lehajtott fejjel,
a torokban kúszik
fel a kiáltás

kisajátított érzelem
arcán mély barázdát
rajzol a képzelet

szakadékba zuhan
jól fésült önérzetünk,
összetört álmok helyén
patakzik az én

erkölcstelen világ
tükre szemedbe égett
nyüszítve kérsz, könyörögsz
magadból kikelve ígérsz.

Magam sem tudom már,
hogy bíró vagyok, vagy vádlott
egyedül magam otthon sirató

Szerelemben fogant

tudathasadás

közös képében

örömtelen gyönyör terem

magához láncol a boldogság

ki mondja meg mi a jó?

Maradnál halottá vált

emlékek között,

szemlesütve,

tépett mosolyfélhomályban

a boldogság szörnyű mellékhatása

örömmel kínoz

betelni nem tudsz

de beteljesedni sem

ígértek, valamit ígértek

nem emlékszem már

magamat megfélemlítve

régen tudtam a neved.

Szükségem van
Az erődre gyengédségbe mártva,
A vágtád nyugodt tempójára,
A lényed illó varázsára,
A testedre, lelkeddel hálva,
Arra a huncut komolyságra,
A szemedre, ahogy vakon nèz..
Hogy az egészedben legyek egy rész.

Elektronikus formában megjelent, a nem is olyan régen bemutatott e-könyvesbolt jóvoltából

Vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy ez kép tulajdonképpen nem más, mint egy donate gomb.

Egy kis összeggel (500ft mínusz járulékos költségek) támogatsz

Megyek és gyorsan meg is nézem, hogy milyen műveket ajánl mellém az oldal, csak a kíváncsiság kedvéért

Feltétlenül ül fel a tét,
hogy ha majd te, akkor én,
De te nem, így nem én.

Általában állt a lábam,
Hogy te lépj, s ne én,
De te nem, így nem én.

Kelletlenül kell, lett és ült,
hogy létem veled legyen,
De te nem, így nem én.

Igazában igaz álmom
szertefoszlott, nem találom,
Mert te nem, így nem én.

'...ahol az olvasó és az író találkozik.'

Lentebb egy rövid beszélgetés olvasható Erica Tailorral, az e-konyvbolt.eu vezetőjével. Olvassátok figyelmesen, és látogassatok el a boltba.

Mikor és milyen céllal alakult meg a kiadó?

A kiadó 2011. decemberében alakult, azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson azoknak a tehetséges szerzőknek, akik anyagi lehetőségeik miatt nem tudják megjelentetni máshol a műveiket. Folyamatosan változunk, alkalmazkodunk az igényekhez. Az ingyenes e-könyv és a nyomtatott POD kiadás lehetőségével kedvező kiadási feltételeket teremtettünk a szerzőknek.

Milyen szeletet jelent a kiadó a magyar piacon?

Egyelőre még igen kis "szelet" vagyunk, de ezt szeretnénk túllépni azzal a koncepcióval, hogy a szerzők, az olvasók és a kiadónk egy "közösséget" alkosson, és szorosan közreműködjünk egymással.
Vannak-e tervek arra vonatkozólag, hogy külföld felé terjeszkedjetek?
Az elektronikus könyvek esetében a külföld nem jelent akadályt, a mai technikai megoldások lehetővé teszik, hogy külföldről is tudnak vásárolni könyveinkből a különböző fizetési lehetőségek igénybevételével.

Valamint erre igény a szerzők részéről?

Igen, van rá igény, és igyekszünk megvalósítani, de ahhoz, hogy ez úgy működjön, ahogy mi szeretnénk, ahhoz hosszabb idő kell.

Milyen a kiadó profilja, milyen könyvek, szerzők tartoznak hozzátok?

A profilunk széles, tulajdonképpen minden könyvet szívesen fogadunk, mely megfelel a feltételeinknek: nem tartalmaz trágár szavakat – művészi indokoltság nélkül –, a műben nincsenek ízlést sértő erotikus tartalmi elemek, a mű nem lehet pornográfia, de ami a legfontosabb, hogy élvezhető legyen, ne egy összedobott firkálmány.

Mi a tapasztalat, hogy milyen típusú könyveket preferálnak az olvasók?

Ez változó, van, hogy az erotikus, van hogy a verses kötet fogy.

Mely szerzők a kiadó húzó nevei?

Ezt nem tudnám megmondani, mivel a legtöbbjük kezdő, amatőr szerző. Leginkább a pályázatainkra beérkezett művekből kiadott antológiák iránt van kereslet, melyben több szerző is bemutatkozik.

Sikerült-e valamilyen nagyobb szerzőt megszerezni?

Igen, Mary King, Martha Tailor, Sidney Lawrence (ezek a nevek egy írónőt takarnak), T. Ágoston László, hogy csak pár nevet említsek, ők azok, akik már több könyvvel is gazdagították a magyar irodalmat, de rajtuk kívül van olyan szerzőnk még, akiknek már szintén jelent meg több könyve, de kisebb körben ismertek. Nem tudom őket most is felsorolni, mert elég sokan vannak.

Miért érdemes a szerzőknek/olvasóknak ellátogatni az oldalra?

A szerzőknek azért, mert azt hiszem ennél kedvezőbb kiadási lehetőséget nem találnak, az olvasóknak pedig azért, mert mindig akad valami újdonság, remekmű amit vétek lenne nem olvasni, és hamarosan egy olvasóklubbal is előrukkolunk, ahol kedvezőbb feltételekkel juthatnak az olvasók élvezetes olvasmányokhoz.

Felsejlik időszakos valód
Ezek a percek lennének örökkévalók
Pedig ugyanannyi másodperc mint a többi perc, vagy rövidebb, hiábavalók

Mert csak mint játék vagyok, kezedben eleven
Életet adsz nekem, de játék életet
Visszaveszed ha már meguntál
Neked búcsú nekem kimúlás, végtelen

Ha elsuhan előttem léted, melyből életet remélek, vágyom rád
De vissza játéknak lenni újra
Nincs örökké, csak most, vagy akkor majd, de mindkettő a bizonytalan kútja

Ollóid visszafelé vágnak belém
De későn szökik ki vérem
Nem látod nem érzed szenvedélyem
Forralom vizedet, bugyog, ezt érzem
Majd megint újra és újra és újra létezem

Bekapcsolva felejtett rádió
halkan még bemondja, hogy
nincs többé holnap
élj a mában, amíg még lehet

metaforaszerű életem
ugyan megmented a gonosztól
de magadhoz láncolsz

maradok

nem vagyok más
mintegy silány másolata
a jövő és múlt gyermekének

most

és ezentúl mindig
kérlek, ne ítélj el
ha a feszültség gyilkos
ösztöne tetten is ér

győztes forradalmak
a falakról köszönnek vissza

elmosódott feliratok

a romok alatt
megbúvó álmok
kifolyt vére.

sugárfertőzött boldogságunk
leginkább az
emberi szenvedéssel
jellemezhető

az igazságot
természeténél fogva
nem tudod mindig
támogatni, csak
kiabálsz
becsukott szemmel
gyáván

mit szeretnél tőlem,
amit magadtól nem tudsz?

máshol a világban
megvesztegetett
gyerek szeretet
remegő ajkán a mosoly

ránk emlékeztet.

kiúttalanság végét keresve

nem tudom, hogy hol vagyok

közel a távol, vagy nagyon messze

vezet az út, vagy eltévedtem

egy újabb bolond

kezébe vett arc talán

csak egy illúzió

szép szemekben elveszett

fájdalom,

csak egy boldog mosoly

vágytól reszkető félelem

feloldoz, s megköti két kezem

Mondd ki, hogy hallgatásod
nem volt felelet
megölte az élőt, talán
meg sem született

kegyetlen szavak mögött
a büszkeség gyáván
fuldokló megalkuvás
csak azért is én

kérdeztek
mosolyogva, síró arccal
megbántva, és megbántódva
könyörögve és remélve

benned tomboló temérdek
gondolatot, nem mondhatod el
mi lesz, akkor jaj mi lesz
ha megbántod vele

inkább hallgatsz kíméletlen
tönkre téve a lehetetlent.

Liberatio I

Animus

A kellemes szivarfüst illata különleges kiterjedés karjaival ölelte fel a helyiséget. A vörösre festett falakon a gomolygó füstön átszűrődő, hullámzó, cikázó fények bódult hangulatot ébresztettek, miközben a sarkok zugaiban, mint megannyi figyelő szellem, időnként emberek körvonalai bukkantak elő. A tánctér fényes volt és tiszta, kockakövei halványan fehérlettek, bal szélén pedig a masszív, sötétbarna tölgyfa pult biztonságot nyújtott a zavarát elrejteni igyekvő csinos fiatal lánynak. Gyakorlatilag mindenki rálátott, míg ő csak a tánctér fénysugarainak hatáskörében álló személyeket tudta szemrevételezni. A zene üteme ősi volt, mégis lágy, és a lány teste automatikusan mozgott a ritmusra, apró, alig észrevehető izom-összehúzódásokkal.

Kicsit feszült volt, tekintve, hogy egy olyan zártkörű bulira érkezett, ahol kb. 10-15 éve a társaság állandó rendszerességgel, egész pontosan 2 hetente tartotta meg jeles alkalmait. Mit is keresett itt? Ide is úgy került el, ahogy oly sokszor annak előtte más helyszínekre; külsejének, kisugárzásának és szexuális vonzerejének köszönhetően. Középmagas termetéhez izmos, karcsú, mégis kerek vonalak tartoztak, haja rövid és szőke volt, féloldalas, hátul felnyírt, kissé vadócos. Apró, feszes mellei tenyérbe illő nagyságukkal a férfi szemek éhségének középpontjául szolgáltak, bársonyos, finom fehér bőre és arca bájossága, pedig mindezek mellett kedves gyermekiességet sugárzott. Alakját, egészségét és szépségét a rendszeres testmozgásnak, a pozitív életszemléletének és a viszonylagos egészséges életmódnak köszönhette, melyet egészlegességében az alkohol és a cigaretta iránt érzett időszakonként felbukkanó vonzalom csonkított meg csupán.

Most is mentsvárként szorongatta vörösboros poharát és cigarettáját, miközben kíváncsian futtatta tekintetét körbe a szórakozóhelyen. Megérkezésekor gyengeségében kereste szeretőjét, hogy a kabát levétele után azonnal hozzá léphessen, ám amint megpillantotta annak reakciójától ereje nagy része visszatért. Attila arca ugyanis látványosan felderült, tekintetével szinte magához húzta és ölelte a lányt, vigyora elégedettséget, büszkeséget fejezett ki. Nóra cinkosan rámosolygott majd kacsintott egyet, hisz a megbeszéltek alapján titokban tartották még bimbódzó viszonyukat, tekintve, hogy a férfi egyik barátja, Gyuszi, volt az, aki gyengéd érzéseket táplált a lány iránt. Nagyon izgalmasnak és szórakoztatónak találta ezt a helyzetet, és egyáltalán nem érezte annak súlyát. A sebesen robogó napokhoz úgy viszonyult, mint egy filmhez; soha nem hagyott ki semmilyen adódó alkalmat, amihez kedve volt, megtette, és a kalandok gyökeres részei voltak életének. Ez táplálta a tüzet, ez fejlesztette tovább sokoldalúságát, és erre is volt szüksége ahhoz, hogy végtelen életenergiája ne feszítse szét belülről. Attila egy bárszéken ülve ontotta magából a vonzódás minden rezgésének hullámhosszát, amikor a lány mellé állva rendelte meg italát. Néhány perce beszélgettek még csupán, nagyokat kacagva kaján poénjaikon, amikor egy hosszú, világos barna hajú, terjengős ajkú, nőies alakkal megáldott, visszafogott, lassan mozgó nő lépett Attilához. Miközben szemeiket félig lehunyták, arcukat finoman összeérintették, s miután váltottak néhány szót, Attila Nóra felé fordulva lágyan mondta:

- Hadd mutassam be a barátnőmet, Évit.

- Szia, Szászai Nóra. – nyújtotta barátságosan a kezét Nóra, majd erősen megszorította a nő tenyerét, miközben egy közvetlen vigyort is megeresztett.

- Nagy kujon vagy te! Már értem miért nem akartad, hogy eljöjjek. – kacagott fel, amikor a nő elment, majd a tánctér szélén mozgolódókra fókuszálta figyelmét.

Tekintete a szép példányokon akadt meg csupán; egy nőiesen szép arcú, hosszú barna hajú srácon, aki iránt az érdeklődése hamar lelankadt túlságosan visszafogott kisugárzása miatt, és egy másik, délies vonású, komisz és huncut tekintetű, kissé kövéres testalkatú, szintén hosszú, hátrasimított és copfba fogott sötétbarna hajú pasin. Nem is értette, hogy egy számára ilyen vonzó jelenség mellett miért is szemrevételezi egyáltalán az azzal diskuráló, nagy kidülledő szemekkel rendelkező, alacsony, meglehetősen kistermetű és kisfiús fiatalembert, akinek széles száját a mosolygás mély ráncai keretezték be, s így ábrázata eléggé majomszerűre sikeredett. Az volt a benyomása, hogy ő még csak növesztette a haját, hiszen annak hossza még alig hagyta el kifejezetten apró fülének alsó vonalát, s így hossza semmilyennek sem volt nevezhető. A két barát egyértelműen éppen róla beszélt. Nem kellett hallania szavaikat, könnyen leolvasta a metakommunikációs jelekből, ahogy éppen értékelik őt, mint egy árucikket.

- Nem amiatt, hanem emiatt. - mondta bosszús hangon Attila, majd félrefordította a tekintetét.

- Hogy mi? – emelte fel értetlenségében hangját a lány, miközben hirtelen szeretője felé fordult. A férfi hófehér, enyhén kigombolt ingében, derékig érő hullámos világosbarna hajával, mandulavágású zöldeskék szemeivel, karvajszerű orrával és ragadozó fogaival iszonyatosan izgatta ebben a pillanatban.

De már nem is láthatta Attila következő reakcióját, mert a spanyolos arcéllel ellátott, kissé testes fiatalember határozottan elállta Nóra útját, és az arcától körülbelül öt centiméterre elkezdte kissé erőszakos udvarlási rituáléját. Ettől még Nóra is pár percre zavarba jött és egyik kezével csuklóját szorítva próbálta intim szféráját megvédeni, de aztán már nagyokat kacagott a közvetlen megközelítés eme jeles kinyilatkoztatásán.

- Na jó, a csaj velem van, oké?! – csattant fel Attila, miután megpillantotta szeme sarkából, hogy egy másik dzsigoló kinézettel rendelkező haverja is erőteljes és határozott léptekkel közeledik a bárpult felé.

Nóra nagyot derült a jeleneten, majd hozzátette gondolatban, hogy itt sem lesz már kapás, tekintve, hogy a hír, hogy Attilával együtt vannak, futótűzként fog végigsöpörni a kis társaság férfi tagjai között. A hölgyek, lehet csak a legközelebbi alkalomra lesznek felvilágosítva, kuncogott magában. Egy mosolyt imitáló hamis szájhúzással kilépett a meglepett arcot vágó férfigyűrűből és a tánctérre libbent. Ezután egész este már csak azt engedte, hogy a zene átalakítsa mozgását, végigfusson hullámaiban testén, és ő elinduljon csukott szemmel a hatására teremtett fantázia mezőn.

Tizenkét éves volt, amikor családjával a Tisza parton nyaraltak. Bátyjával esténként, miután a szülők már lefeküdtek, egy folyó parti italozóban beszélgettek, amikor egyik alkalommal a szomszéd asztalnál a húszas éveik elején járó fiúcsapat tagjai közül az egyik hangosan megszólalt:

- De szép lány ül itt a másik asztalnál, csak kár, hogy a barátjával van!
- Nem a barátnőm, ő a húgom. – válaszolt a vörösesbarna, jóképű 16 éves fiú, miközben arcán az ismerkedés iránt érzett remény mosolya jelent meg. Mélységesen vágyott az idősebbek társaságára.
- Akkor gyertek, üljetek át hozzánk! Tibi vagyok.– vigyorgott a vékony testalkatú, sötétbarna hajú, mélykék szemekkel ellátott, sármos fiatalember.

Nóra vele szemben foglalt helyet és lesütött szemekkel hallgatta a beszélgetést. Kis idő elteltével Tibi kifejezte érdeklődését Nóra iránt, akinek így muszáj volt felemelnie a fejét és ránézni.

- Húú, ezek a szemek! – kiáltott fel a fiú, és erősen megrázta a fejét, majd lehorgasztotta azt. Nóra megriadt a reakció láttán, s zavartan kereste a többiek tekintetét, ám azok számára érthetetlen információkat közvetítettek, míg bátyja mérgesen húzta össze szemöldökét.– Ilyen különleges szemeket még sohasem láttam. – folytatta Tibi mélyen belenézve a macskaszerű, sötétzöld gyűrűbe vont, zöldesszürke szempárba.

Ezek után minden este az új barátaikkal ücsörögtek és beszélgettek, volt, hogy napközben is. Nórát pártfogásába vette a mélykékszemű srác, szerette maga mellett tudni, a lány pedig valami új, eddig ismeretlen gyengéd érzelmet táplált iránta. Egy ragyogó napsütéses délután asztaluk mellett egy törölközőbe csavart, hosszú, vizes, boszorkányosan vörös hajú nő haladt el, amire különleges párja felmordult:

- Hmm, de régen éreztem már frissen zuhanyozott nő illatát! Szívesen végignyalnám a combjait! Mondjuk, lehet, elfogyna a nyálam a végére, annyira hosszúak. – kacagott fel kajánul.

Egyik alkalommal, pedig egy ejtőernyős, már igencsak harminc felé járó katona ült mellette az asztaltársaságnál, aki rendkívül nagy érdeklődést mutatott Nóra iránt. A lánynak tetszett, hogy valaki ennyire figyel rá, hogy megnevetteti, és élvezte, hogy egy tőle ennyivel idősebb személlyel is el tud beszélgetni. Gyermeki naivsága azonban pár pillanat alatt darabokra tört, amikor a nagy férfikéz vékony combjára tévedt, és annak ellenére, hogy ő többször letolta azt onnan, az mégis mindig visszavándorolt. A katona rá sem nézett mindeközben, hiszen közvetlenül mellette a barátnője ült.

Ezek után valahogy minden megváltozott. Következő nyáron, a Tisza túrán egy házas ember formázott neki szívet agyagból, amit ő undorral hajított el magától, a rá következő esztendőben, pedig egy 42 éves, fiatalos és izmos, elvált orvos csókolta meg és magyarázta el neki, hogy ő egy olyan különleges jelenség, akire minden szem rászegeződik, amikor belép valahová. Mintha a félénk, apróra összehúzódott, báb-kabát mögül figyelő hernyóból szépséges és rendkívül veszélyes pillangó fejlődött volna ki, hiszen 14 évesen háromnapi együtt járás után elhagyta azt az idősebb fiút, akiért jó ideig küzdött, hisz az oly sokszor korára hivatkozva visszautasította őt. S a fiú hiába ordította fájdalmában részegen Nóra nevét a lány erkélye alatt, ő közönyös maradt. Nóra apró, erőtlen szárny-rezegtetései lassan határozott csapásokká alakultak, és késő-kamaszkorára már erős griffmadárként szárnyalt a férfivilág egyszerű, ám annál kegyetlenebb dimenzióiban.

Teltek-múltak a hónapok és ő lassan elfogadott jelenséggé vált a zártkörű bulik társaságában. Közvetlenségével, természetességével, barátságosságával, és elengedettségével látszólag áthatolt a rosszindulatú nők mérges levegőjének sűrű falán és belopta magát a férfiak szívébe. Nyilvánvalóan tisztában volt a legtöbb nő és férfi viselkedése mögött megbúvó valódi érzések sokaságával, azonban ehhez a már maga mögött hagyott évek alatt hozzászokott. Így egyszerűen megtartotta függetlenségét, valamilyen szintű izoláltságát. Egyik alkalommal Attila bemutatta egy kedves barátjának:

- Ááá, a te barátnőd az a csöcsös szőkeség! – kiáltott fel Nóra a felismerés izgalmának hevében, és kezével imitálta is a kerek idomokat mellkasa előtt, miközben az elismerés jellegzetes mosolya ült ki arcára. - Gratulálok! Szerencsés vagy, hogy egy ilyen gyönyörűség hajtja le fejét melletted minden éjszaka. – tette hozzá teljesen őszintén.

Elsőéves egyetemistaként, tizennyolc évesen, életében először igazán komolyan távol a szülői háztól, belépett a szórakozóhely elhanyagolt, szegényesen megvilágított szűk mellékhelyiségébe. A kocsma zaja a vastag faajtó mögött maradt ugyan, ám halk morajlása olyan távolinak tűnően csengett, mintha egy másik dimenzió kapuit zárta volna be maga mögött. Néhány másodperc kellett, míg hozzászoktatta szemeit a félhomályhoz, elméjét pedig ahhoz a különös érzéshez, mely beborította arcát, torkát és mellkasát, mint valamilyen enyhén fullasztó, ám annál inkább simogató finom anyag. A göndör vörös hajkoronával rendelkező, galambosan kerekded lány puszta közelsége álmatagon szédültté változtatta tudatát, végtagjait pedig krémesen lággyá és erőtlenné tette. Azelőtt sohasem érzett ilyet. Az illat belopódzott orrlyukain, szinte érezte, ahogy homloklebenyén keresztül kúszik lefelé, mellbimbói hegyességét magával húzva. A lány kedvesen köszöntötte, mintha már régről ismerték volna egymást, és amikor belépett a fülkébe nyitva hagyta résnyire az ajtót. A comb kivillanó bársonyossága, a csipke halovány színe, a mozgás bódító susogó hangja….amikor ki akart lépni a fülkéből Nóra tágra nyílt szemei fogadták és résnyire kinyílt apró, finom ajkai. Menyire más volt, mint egy férfi érintése. Talán ez a szerelem, kérdezte akkor magától. Mikor úgy ölelnéd, hogy nehogy szétroppanjon karjaid között, mikor úgy simogatnád, hogy nehogy fájdalmat okozz ujjbegyeiddel, és mikor úgy csókolod, hogy ajkai finomságát megóvd csókod szenvedélyétől. Azonban egy jó barátja azt mondta a szerelem nemcsak egy éjszakáig tart…

Elég sűrűn eljárt a zártkörű bulikra, mindig a táncra és a zenére koncentrálva. Amolyan elvonulássá vált ez a lehetőség számára, ahol elbújhatott önmaga elől. Nem kellett harcolnia a benne égő tűzzel, hogy ne marcangolja szét legbelülről, szüntelen próbálva útjára terelni, mert itt éghetett, loboghatott, lángolhatott kedvére. Úgy tekergőzött időnként, mint egy angolna, kerek popsija soha meg nem állt a ritmust követve, karjaival, pedig mindeközben mintha a körülötte lévő energianyalábok hullámait simogatta volna. Ezek után már nem volt kérdéses, mennyire fontos számára a zene és a tánc, így tekintve, hogy ez hozta össze a társaság legtöbb tagját, egyre több ember felől tapasztalt őszinte közeledést. Kellemes érzés volt, amikor Attila megemlítette, hogy hiányolták a tánc-repertoárját, ha nem jelent meg. Attiláék, mivel a szervezők közé tartoztak mindig maradtak pakolni is, és a lány megkérte Gyuszit, hogy hadd maradjon erre a tevékenységre is. Attila hiába nem akarta ezt sem, Nóra maradt. Csendesen ült és figyelte a pakoló embereket, ahogy óvatosan és tisztelettel nyúlnak az elektrotechnikai berendezésekhez, alkatrészekhez, és ahogy elhelyezik őket a számukra kijelölt helyeken, minthogyha valami kirakós elemei lennének.

A majomszerű ábrázattal megáldott nagy szemű fiú minden egyes buli alkalmával nézte őt. Időnként megállt és belefeledkezett a lány bámulásába, s ha esetleg találkozott tekintetük kedvesen elmosolyodott majd lassan továbbsétált. Nóra fel volt ezen háborodva, valójában ő sem értette, hogy miért. Az egyik alkalommal, amikor segített a buli után pakolni a fiú elállta az útját az ajtóban. Most kerültek egymáshoz fizikailag közel először. Olyan kedvesen nézett rá, olyan finoman mosolygott, hogy a lány zavarában hátralépett, majd motyogva valamit sarkon fordult. Még mindig az esemény hatása alatt volt, amikor is Attila hívó szavát hallotta a háta mögül. Hátrafordult és egy hatalmasat dobbant a szíve, amikor azt látta, hogy Attila és ez a fiú egy fehér autó mellett állnak és beszélgetnek, miközben időnként rátekintenek, egyértelműen várva, hogy odamenjen.

- Ma Anti kocsijával megyünk.- fordult Attila Nóra felé a fiú felé mutatva.

- Szia, Szászai Nóra vagyok. – felelt bátortalanul, majd nyújtotta a kezét.

- Szia, Szólusz Antal. – mosolygott kedvesen. Nóra most látta csak milyen kedvesek a vonásai, milyen mélységes jóság sugárzik a szemeiből.

Miközben hátul helyet foglalt önérzetessége és büszkesége már a fülében dübögött. Feldühítette, hogy a fiú úgy intézte, hogy elvihesse őket. De mégis olyan jó érzés volt utazni a hátsó ülésen, időnként bátortalanul felé pillantani, megnézni a kezeit, ahogy a kormányon tartja őket, hallgatni, ahogy férfi dolgokról beszél, és közben álmosan figyelni a Duna vizét, ahogy a fények, mint megannyi oszlop süllyednek bele a víz morajlásába.

Attila egyre fojtogatóbbá vált, gyakorlatilag minden nap akart találkozni Nórával, s ha ő nemet mondott a nyájas erőszakosság eszközeit vetette be. Ilyenkor kérte, hogy csak hadd ugorjon be hozzá pár percre, csak hadd kísérje el oda, ahova megy, csak hadd vigye el hozzá azt a filmet, amit már olyan régóta beszéltek, valamint különböző csábítóbbnál csábítóbb programokat talált ki, amikre eleinte Nóra nem tudott nemet mondani. Csakhogy ahogy teltek a hónapok egyre fullasztóbbá vált a dolog, főleg mivel Attila sem bírta túl jól a visszautasítást. Ilyen hangulatban jutott el az egyik buliba Nóra. Most nem volt kedve táncolni, így elindult az egyetlen kanapé felé, ami a tánctér mögött, a félhomályban helyezkedett el. Ott ült Anti és ő egyszerű természetességgel lehuppant a közelében. Egy lány ült mellette, aki felettébb durcásnak tűnt, és bár Anti felé fordult és mintha beszélt is volna valamiről, ám a lány felpattant és elviharzott. Anti ekkor egy darabig maga elé nézett az asztalra, majd Nóra felé fordult, aki kíváncsian kérdezte meg:

- A barátnőd?

Anti nem válaszolt, felfelé tekintett, mintha gondolkozna, és éppen csak hogy észrevehetően megrázta a fejét.

- Hát igen.

- Ühüm. – és azt gondolta, hogy valószínűleg ez a kapcsolat már leáldozóban van. - Nagyon szeretek ide járni, tetszik nekem itt. És olyan jó, hogy van végre egy hely, ahol igazán igényes zenét lehet hallgatni, a társaság válogatott és a korosztály is pont megfelelő.

- Válogatott és pont megfelelő? – kacagott fel Anti, és kivillantak kicsi fehér, szabályos fogai.

- Hát tekintve, hogy zártkörű a buli, akik ide bejutnak, azok csak átmennek valamilyen szűrőn! Mint ahogy én is. – és már mindketten kacagtak. Felszabadultan beszélgettek tovább, észre sem vették, hogy Attila elsétál mellettük, majd a tánctérre megy, és hátat fordít nekik. Mindketten belemerültek abba a kellemes légkörbe, mely körbefogta őket.

- Ezzel a témával kapcsolatban van egy könyvem, amit szívesen kölcsönadnék neked. – mondta Anti később komoly arckifejezéssel.

- Rendben van, akkor esetleg bejelöllek a Facebookon és lelevelezzük, nem? – válaszolt hasonló komolysággal Nóra.

- Rendben van.

- Most el kell mennem táncolni, nem bírom tovább! – pattant fel Nóra.

- Menj csak, menj! – nevetett fel Anti, miközben ő is felállt.

A Gellért-szálló elé beszélték meg a találkozót. Kellemes nyári nap volt, késő délután, és a Duna felől vízillatú, frissítő szellő fújdogált. A találkozó felé tartva Nóra végig azon álmodozott, micsoda kaland lenne két szeretőt tartania egyszerre, akik ráadásul még egymás barátai is. Számtalan számára érdekesebbnél érdekesebb, és mulatságosabbnál mulatságosabb képet sorakoztatott egymás felé. Ezen kacarászott magában, amikor leszállt a villamosról, és rápillantott az órájára. Tíz perccel korábban érkezett. Nagyon kellemetlen lesz itt várni, gondolta, de ebben a pillanatban meglátta, hogy már Anti is ott van. Lassan lépdelt fel alá, körbe-körbe tekintgetett, időnként meg-megállt és az eget bámulta. Nóra nem értette mi az a furcsa érzés a gyomrában és mi az a különös derengés, ami körülveszi a fejét, mintha valami vékonyabb fátyol fedné be a szemeit, de hamar elhessegette az egészet, és folytatta élvezetes merengését. Arra gondolt, milyen lenne szeretkezni egy napon mindkettővel. Sőt! Milyen lenne beszervezni mindkettőt, és hármasban szeretkezni. Tekintve, hogy nem sok ilyen lehetőség adódik az életben mindenképpen ki kéne használni. Vagy tekintve, hogy Attila olyan idegesítően kötődővé vált, nem is lenne rossz egyszerűen leváltani, folytatta gondolatmenetét, miközben bájosan rámosolygott a fiúra és puszival köszöntette. Anti fehér lenvászon inget viselt apró fekete gombokkal, mely kiemelte napbarnította bőrét. Félénken tekintett a lányra, és vékonyszálú, puha, sötétbarna babahaját a szemeibe fújta a szél. Zavartan igazította meg rakoncátlan tincseit. Amikor elindultak Nóra lenézve konstatálta, hogy a szandálban milyen kicsi lábai és lábujjai vannak. Valójában férfinak számított már, de kis termete, apró kezei, lábai, fülei, finom, lágy és enyhén hullámos haja, valamint tökéletesen sima és ráncmentes bőre miatt egy édes fiú benyomását keltette. Olyanét, akit szívesen magadhoz vonnál és babusgatnál, majd finoman magadévá tennéd. Legalábbis egyelőre ezt látta benne még Nóra. Azonban ahogy sétáltak fel lassan a Gellért-hegyre és beszélgettek Anti egy komoly, erőt sugárzó férfivá nőtte ki magát Nóra szemében. Ahogy ültek egymás mellett a játszótéren, egy vastákolmány szélén és Nóra szégyellősen kavicsokat dobált, úgy érezte magát, mintha újból kislány lenne, olyan kiskamasz korú.

Továbbsétálva leültek egy padra egymással szemben, úgy hogy a pad deszkáját lábaik közé vették.

- Jól érzem magam veled és nagyon köszönöm ezt a délutánt, olyan érzésem van, hogy szeretnélek megölelni. – fejezte ki Nóra, ami benne volt, és barátian megölelte a fiút, ami azonban esetlenre sikeredett, mivel a fiú kissé elhúzódott.

- Én nem csak barátian szeretnélek megölelni Nóra. – húzta össze a szemöldökét.

- Szeretnél megcsókolni? – mosolygott huncutul a lány.

- Igen. – mosolygott vissza Anti, és arckifejezésében az tükröződött, milyen kis hóbortos és éretlen ez a lány.

Az ajkaik összeértek és úgy játszottak egymással, mintha időtlen idők óta ezt tették volna. Puhák voltak, finomak lágyak, gyengédek és szenvedélyesek, olyan ritmusban váltva egymást, ahogy mindketten szerették volna. Mert mindketten ugyanúgy szerették volna. Anti ölelése olyan szélesre nyílt, mint egy medve végtelen erőt sugárzó, szilárd mellkasa, hogy Nóra egészen aprónak, törékenynek érezte magát benne. Lassan szürkülni kezdett, amikor befejezték a csókot. Csak néztek egymás szemeibe egy pár percig szélesen vigyorogva, s mindkettő szemei arról árulkodtak, hasonlót éltek át.

- És mi van a barátnőddel?

Anti nagyot nyelt, látszott, ahogy a kellemes csillogás szemeiből elillan, és befedi a zavar homálya. Mintha a bosszúság halovány szikrája is megjelent volna a feketeségben.

- Tudod ezt nem olyan egyszerű megmagyarázni, de én mindig is úgy gondoltam, és mindig is úgy éltem, hogy az számít, ami ebben a pillanatban történik, és az, akivel.

- Aha. Értem. Szóval most velem érzed jól magad, míg amikor a barátnőddel vagy, akkor vele és nincsen ebben semmi rossz. Ismerem ezt. Mintha Attilát hallanám. – nevetett fel gúnyosan.

- Hát igen, végül is igen.

- Hmm. – mosolygott Nóra. – gondolhattam volna. – Későre jár, lassan mennem kell, meg gondolom a barátnőd is vár. Vagy vele majd holnap találkozol?

- Öööö, mi együtt lakunk.

- Hogy még együtt is laktok? – fortyant fel Nóra. – Tekintve, ami Attilával van, azt gondolom természetes dolog, hogy azt gondoltad nekem nem lesz ezzel semmi bajom. – folytatta a hosszas csend után Nóra, miközben lefelé tartottak a hegyről.

- Miért, van?

- Végülis nincs. – sóhajtott hatalmasat, és nem értette miért, de valamilyen különös, addig ismeretlen fájdalom majd szétfeszítette a mellkasát.

- Várj, hoztam neked valamit. – nyúlt be a csomagtartóba Anti, majd elővette egy vadonatúj könyvet és átnyújtotta Nórának.

- Ez az a könyv, amiről beszéltél. De hiszen ez vadonatúj! Még nem is olvastad?

- Nem, ezt neked vettem.

- Nekem?

- Igen.

- De hát…. – újból fájdalom nyilallt a mellkasába. – El akartál csábítani? – tört fel belőle védekező büszkesége.

- Akkor előbb adom oda. – mosolygott Anti. – Nem, ezt neked vettem, egy ajándék.

Ahogy mindketten egyszerre, egy ütemre szálltak be a kocsiba automatikusan egymás felé hajoltak, mintha csókot szeretnének nyomni egymás ajkaira. Mint amikor egy pár már oly régóta együtt van, hogy kellemes megszokottsággal lopnak el minden pillanatot az ajkak összeérintésének élménye végett. Nóra zavartan nézett ki az ablakon. Csendben indultak el, s jó sokáig nem szólaltak meg, amikor is Anti megkérdezte:

- Attilához vigyelek?

- Tessék?! – hördült fel felháborodottan Nóra. – Ne haragudj, ez nekem sok. Nem, hazamegyek, természetesen.

- Elnézést, én csak….- hebegett a fiú, miközben szemei kétségbeesést sugároztak.

- Tudom, hogy elromlott a hangulat a végére, de én mégis nagyon jól éreztem magam. Felhívhatlak esetleg még? – kérdezte Anti mikor leparkolt a Keleti pályaudvar parkolójában.

- Nem tudom Anti, majd inkább én kereslek.

- Nem akarok rád erőltetni semmit, a te döntésed, de nagyon boldog volnék, ha még találkoznánk. – mondta a férfi, miközben megcsókolta az erőtlenül engedelmeskedő kezet.

Nóra nem szólt semmit, halkan köszönt, kiszállt, és elsétált. Nem nézett hátra, dühös volt, felháborodott és csalódott. Anti figyelte, ahogy eltűnik a kocsik mögött és mélységesen szomorú volt.

virágzó fák alatt talált rám
leült mellém, ittunk egy teát
leveleken átszűrődő színes képek
táncoltak körbe
szavak nélkül sírtunk, nevettünk
torkunkat csiklandozó zamat
intim pillanatában lassan felém fordult:
'készen állsz?'
kérdezte a halál

Csak vágyaimnak kellesz,
nem tovább és nem előbb,
csak hogy vágyad ne legyen több,
mint kívánom, én legyek nőd!
Vagy még én sem...
Vonulj ki a világból értem!
Csábhang hozzád el ne érjen,
maradj enyém, mégsem enyém, egészen.
Az érzést gyűlölve rejtem el benned,
pedig minden sejtem ettől szenved,
mert már gyűlöllek, mert gyűlölet nélkül szeretsz,
s gyűlöllek azért, mert az enyém sosem lehetsz,
gyűlöllek, mert sosem akarnálak,
gyűlöllek, mert neked nem fáj,hogy nekem fájhat
gyűlölve áldom, imádom az együtt töltött éjszakákat.
Gyűlölöm,hogy már csak azért szeretlek,
hogy gyűlölhesselek.

Test, világ, Isten és rajtad kívül,
keresem magam, hol nincs már a belül.
Nincs anyag, mi körbefog, nincs a "Vagyok",
így a semmi amiben élek, majd meg is halok.

Test, világ, Isten, s rajtad belül:
Szükséged vagyok!
Bővelkedő tekintetembe olvadó sóhajod.
Lélekzetnyi hang, követelő sikolyok.

Elhaló hám, testet öltött akarat,
porba hulló kielégült vágy, alant.
Lélegzet, milliárdnyi elhaló sejt,
test, mi hűtlenül elfelejt.

De vagyok minden mit tekintetedben látok,
szemfényvesztő szenvedélyes átok,
vágyaidnak elhamvadt csillaga,
de lehetek két szemednek szentjánosbogara.

Vagyok minden mit beléd képzelek,
benned a jó, s a rossz is belőlem ered.
Kincseim az anyag lelkébe rejtem,
mindenek legmélyén rám találjon szívem.

Vagyok visszatérő állapot, kibocsátott lehelet,
útjára engedett, célok közt bolyongó villanásnyi élet,
szellem, kinek útja soha nem ér véget,
lélek, ki csak veled ölelkezve élhet.

Csak vádoló vágyaimat törlöm le csillagtestéről,
s csúcsdíszem máris fénylik. Épp nem hallik,
de egykor zörgött benne valami, zendült egy dallam,
Dalait maga sem érti, de kellett, hogy halljam.

Most selyempapírba csomagolom;
sártól, vádtól, szerelmes ódáktól,
tisztán, védve maradjon, engem se halljon,
Pihenjen békén a kibélelt dobozaljon.

S majd ha egyszer kihallik a hangja,
tudom, nem én, valaki más rázza...

utoljára tisztán láttam
selyempapírba csomagolva egy dobozaljában.

találkozásunk katarzisa helyett
ostobán bámullak
ismerős arcod tekintetét lesve
azt se tudom ki vagy
létezésed kegyetlen tréfa
magamban keresett remény
örömtelen illúziója
valami beteg vágyakozás, hogy
megteremtettelek

lenne mit megbánnom
mégsem teszem több sebből
vérző gondolat
hogy itt vagy velem
bénult szavak torlódnak fel
nyakamon izzó vasként tekereg
fojtogat a félelem.

Ne félj most a csendtől!
Felesleges lenne elmondanod,
s különben is, sehova se rohanok.
Hajtsd ölembe a fejed,
hadd simítsam arcodról.. csak veled.
Ujjbegyemben érzed lényemet,
pórusaidba lopom, gyengéden belé helyezem,
majd kicsit karmolok, el ne aludj egészen.
Véráramodra csatlakozó,
lelkemtől lelkedig ható,
végtelenben cirógató kishajó
mind az ujjam, amint hullámzón
ring tested porcikáin,
bordákon ívelt magasságon.
Ne félj, hogy elalszol!
Már bennem a lelked,
majd melléd bújok,
és hallgatom
... amit nem mondtál el mégsem.