Csak vádoló vágyaimat törlöm le csillagtestéről,
s csúcsdíszem máris fénylik. Épp nem hallik,
de egykor zörgött benne valami, zendült egy dallam,
Dalait maga sem érti, de kellett, hogy halljam.

Most selyempapírba csomagolom;
sártól, vádtól, szerelmes ódáktól,
tisztán, védve maradjon, engem se halljon,
Pihenjen békén a kibélelt dobozaljon.

S majd ha egyszer kihallik a hangja,
tudom, nem én, valaki más rázza...

utoljára tisztán láttam
selyempapírba csomagolva egy dobozaljában.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.