Test, világ, Isten és rajtad kívül,
keresem magam, hol nincs már a belül.
Nincs anyag, mi körbefog, nincs a "Vagyok",
így a semmi amiben élek, majd meg is halok.

Test, világ, Isten, s rajtad belül:
Szükséged vagyok!
Bővelkedő tekintetembe olvadó sóhajod.
Lélekzetnyi hang, követelő sikolyok.

Elhaló hám, testet öltött akarat,
porba hulló kielégült vágy, alant.
Lélegzet, milliárdnyi elhaló sejt,
test, mi hűtlenül elfelejt.

De vagyok minden mit tekintetedben látok,
szemfényvesztő szenvedélyes átok,
vágyaidnak elhamvadt csillaga,
de lehetek két szemednek szentjánosbogara.

Vagyok minden mit beléd képzelek,
benned a jó, s a rossz is belőlem ered.
Kincseim az anyag lelkébe rejtem,
mindenek legmélyén rám találjon szívem.

Vagyok visszatérő állapot, kibocsátott lehelet,
útjára engedett, célok közt bolyongó villanásnyi élet,
szellem, kinek útja soha nem ér véget,
lélek, ki csak veled ölelkezve élhet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.