Nagy a csend felőled. Tudhatom mi van veled? Bújj ide hozzám és mesélj ha van kedved, de ha csendre vágysz úgyis jó.
Én csendbe burkolózva várom, míg magam is lecsendesedem. Kifejezéstelen arcomon néha szökésnek indul egy könnycsepp, s már ajkaimat nedvesíti. Az emlékek szépségének foglya lesz, s már játszva húzódik mosolyra, hisz épp annyit adott a pillanat, amennyit el nem vehet az idő. Tudod, hogy a nemlétező feltételezett meghasonlik önmagával, nem nyer életteret? S nem mert nem lehet, hanem mert a létező hódít, anyaggá válik, és a lehetetlenségek átadják helyüket a látható részeknek. Törvényszerű, hogy így legyen. Hisz megismételhetetlen az egységbe rendeződő tér-idő és a spontán belé csöppenő lélekvér elegye. Tudod, emberi kéz nem képes ilyen alkotásra, csak a természetfölötti alkot természetes elixírt, mi csupán izzadtságos fáradtsággal utánzatokat készítünk, aztán csalódunk, hogy újra az igazi Teremtő alkotásaiban leljük örömünket.
 

Kedves Alkotás!

Gyere bújj hozzám, csodáljuk együtt, ami éppen most adatott!

'both of us knew how the ending always is 

Sok nevedet ismertem
kín voltál, s gyötrelem
éjszakákba nyúló magány,
mosolyba oltott várakozás
örömteli, végtelen part

voltál álom, képzelet
lágy ívű nyakad méreg
puhán csábító illat
vágyakozó, rövid pillanat
becsukott szemmel, amerre a nap

voltál minden, semmivé lett
cselekvő tett, akarat
kezeim közül kihullva
az élet, nyugvó fénye eltakar.

 a második versszak erdetije, ami nem tőlem szármozik, hanem kaptam:

Te voltál a puhaság
finom illatanyag,
nyakad ívelt méreg,
nyögésbe fojtott
mély vágyakozás.

Tudat-alattomban latrinát ásva

lajtorján lépdel alant a Lator.
Létével törve le tervezett
tüntető tartásom, mikor
tehetetlennek titulálja őserőm,
de rest még se lőn, létráz lelkem
légies testben, míg nem lesz hegy sem,
mert tengerbe vetetten hever mellettem,
míg fellelhetetlen....
De kárhozott testem eseng a kereszten,
követ rá ne vessen, ki láthat még esetten,
"szabad" szellemben szárnyalni szertelen,
örömkönnymámorba veszett végtelen életben.

különleges éjszaka
egyedül, lecsupaszítva
a hazugságoktól
ki vagy, s ki voltál
az élet elött,
a halál után
cselekvő akarat nélkül
a neved, ki ismer téged
vajon mit jelent?

Úrnő:

Szia Titus! Visszajöttél?
Értem záporkönnyeket ejtettél?

Bús Lovag:

..Ada, Érted bárhová visszamegyek,
..ha letörölöd a könnyeimet!

Letörlöm én bús lovag,
Ne nyomja már szíved bánat!

..szívem hölgye, csak ne feledd,
..kulcsait az erényövnek!


Nem tudom én azt feledni,
Csak szívem zárját tudd kinyitni!
Ott rejtőzik idők óta,
Nem sok volt ki megtalálta!
S mert szép az élet párosan,
Meg is mondom számosan,
Páros számból legkisebb,
Ennyin voltak legények.

..Szívem csücske, édes párom,
..A kulcsot már alig várom!

Jól figyelj hát, dicső lovag,
Tanuld ki a miként-hogyant!


..Szívedhez mely ösvény vezet?
..Mert tüskéken én nem lépkedek!
..De ha bársony szőnyeg fedi,
..Nekivágok bíz én, neki!

Mitől olvad szép szerelmed?
Tudni nem másnak kell, hanem neked!
Kitanultad mesterséged,
Írjál nekem szép verseket!

..Kezed édes hajlatától,
..Arcod rózsás mosolyától!
..Versem írom, szívem dobog,
..Én egy bolond költő vagyok!

Uram, ön félreértett,
Hármas számban én beszélek!

..A kardomat fenem éppen,
..Érted sárkányt ölni készen!

De mindegy is már, kár a szóér’
Olvadozva visz a hóhér.

..Drága hölgyem a szám most dadog!
..Tényleg ilyen bolond vagyok?

..Hiába a kardélezés?
..Nem kell néked sárkányölés?
..Jó paripám felnyergelem,
..A hóhért majd én jól leverem!
..Vágtatok én mint a szélvész,
..Szívem hölgye mindjárt elvész!

(Óh, már megint félreért!)
Élezzed csak a kard élét!
Mártsad pennád tintába
Nem szállok én vitába!
(Olvasom sorait szemérmesen,
Mit ír nekem szerelmesem?)
Hóhér pedig a Szerelem,
Eszemtől az választja fejem.

..Ha pennámat belemártom,
.. Ember legyen az a Márton,
..Aki engem visszatart,
.. Aratok szép diadalt!
..Az a hóhér, mint egy álom,
..Az ilyen hóhért én komálom!
..Ha ilyen fejtől az ész elválik,
..Az én szívem biz szétmállik!

..A lányregénynek itt a vége,
..De Balázsnak majd elmesélve,
..Újra éljük szép románcunk,
..Röhög is majd minden ráncunk!

hát, újra itt vagy
elkéstél
ahogy én is
kiégett szemű
fájdalom fényében
hiszem:
már csak a bűn az
ami jobb emberré tehet

az utolsó menedék
mellé
temettem el
félreértett életem
segítő szándékát
hiszen:
már csak a bűn az
ami jobb emberré tehet

Nem a vágy
csak a dal,
az akar.
Nem a hév,
csak a szív
szava hív,
az akar,

ám nem is hív,
és nem akar.
Csendes a szív,
némul a dal,
száraz a könny,
megvigasztal

aki akar.

megtöröm a csendet
de nem felel

szakadékba zuhanó
jégcsapálom
olvadó fénytükrében

néma a fülem, és
mindent akar a szám
kidolgozatlan arcvonása
az életnek

mi lesz ha egyszer
felébredek
és mégsem te vagy az

menedékkérelmem elutasítva
asztal alá söpört vágyak között
én is elveszek.

 

Kiíró: Fiatal Írók Szövetsége (FISZ)
Pályázat címe:alkotói pályázat
A pályázatok postára adásának határideje. 2012. május 20.

Döntöttünk:
Akkora volt az érdeklődés a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) alkotói pályázata iránt, hogy meghosszabbítottuk a végső leadási határidőt! A kéziratokat 2012. május 20-ig adhatod postára! Ne feledd! A nyertes pályázó lehetőséget kap arra, hogy a kötete a FISZ-nél megjelenjen!     
Kinek szól?
Nem töltötted be még a harmincötöt? Nemcsak szereted, műveled is az irodalmat? Akkor a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) idei alkotói pályázatát pont neked találták ki!    
Ki pályázhat? Terjedelem? Műfaj?   
a fenti kritériumoknak megfelelő bármely természetes személy vagy személyek csoportja
kötetnyi terjedelmű kéziratot várunk - próza esetén minimum 160.000, maximum 400.000, vers esetén minimum 25.000 leütés.
küldd el bátran a kéziratot, akkor is, ha még nincs köteted. Műfaji megkötés nincs!     
Hogyan? Hova?
A pályázati munkákat nyomtatott formában, kizárólag postai úton fogadjuk a FISZ címén: 1397 Budapest, Pf.: 546. A pályázatot önéletrajzzal (benne: postacím, emailcím, telefonszám) és a nevezési díj befizetését igazoló csekk vagy tranzakció jóváhagyás másolatával együtt tudjuk csak elfogadni!    
A pályázatok postára adásának határideje: 2012. május 20.
Nevezési díj:
3000 Ft/pályázat, melyet postai utalványon vagy banki átutalással a FISZ számlaszámára kell átutalni (Budapest Bank 10102086-33859500-00000007). Átutalásnál a közlemény rovatban a lakcímed mellett tüntesd fel: „nevezési díj”.
Eredményhirdetés:
A pályázat végeredményét a FISZ visegrádi alkotótáborában hirdetjük ki! A tábor időpontja: 2012. június 21-23. A legjobb kéziratok szerzői meghívást nyernek az eredményhirdetést követő, komoly szakmai közönség előtt lezajló felolvasóestre, valamint válogatást kapnak a FISZ eddig megjelent könyveiből. Amennyiben megfelelő színvonalú kéziratok érkeznek be, a FISZ a nevezési díjakból befolyt összeget a legjobb helyezést elérő kötetek megjelentetésére kívánja felhasználni.
A  beérkező pályaműveket a FISZ sorozatszerkesztői neves irodalmárokkal közösen bírálják el.
A FISZ fenntartja a jogot arra, hogy – minőségi okokból – egyes díjakat nem oszt ki. A szervezők kéziratot nem őriznek meg, és nem küldenek vissza, kivéve, ha a pályázó felbélyegzett és megcímzett válaszborítékot mellékel. Amennyiben a pályázó valótlan személyes adatokkal (álnéven pályázni természetesen megengedett), vagy nem saját kézirattal pályázik, az a pályázatból történő azonnali kizárását vonja maga után.

Az Élet és Irodalom jeligés tárcanovella-pályázatot hirdet, melyen bárki indulhat, tematikai megkötés nincsen. Célunk a tárcanovella hagyományának megújítása, újraértelmezése, a tárcák mai helyét keressük, új szereplehetőségeit, szeretnénk divatossá, olvasottá tenni ezt az egykorvolt zsánerműfajt.

Beadási határidő: 2012. június 30.

A novellákat háromtagú zsűri bírálja el, tagjai: Grecsó Krisztián, Nádasdy Ádám, Szilasi László.

Az eredményről tájékoztatjuk a nyerteseket, a legjobb tárcanovellákat 2012 októberétől az Élet és Irodalomban közöljük.

• A fődíj: 400 000 forint,
• a második díj: 200 000 forint
• a harmadik díj: 100 000 forint
• öt különdíjas tárca: féléves nyomtatott ÉS-előfizetés
• öt díjazott tárca: féléves előfizetés az online változatra

Formai követelmények: 

• Egy szerző egy tárcanovellával nevezhet.
• Az írás nem lehet hosszabb 5000 leütésnél (szóközzel).
• Tárcanovelláját 3 példányban, kinyomtatva küldje be!
• Új, korábban még nem közölt tárcanovellákkal nevezzenek – az internet, saját blog, Facebook-profil is publikációnak számít!
• A pályamunkákat csak postai úton fogadjuk. Leveleiket az Élet és Irodalom postafiókcímére küldjék: 1450 Budapest, Pf.: 84. A borítékra írják rá: „Tárcanovella-pályázat”.
• A pályázat jeligés. (Kérjük, se a borítékra, se a szövegre ne írja rá nevét, viszont mindhárom példányon legyen ott az ön jeligéje! A jelige feloldását a szöveggel együtt küldje el, de kérjük, tegye lezárt borítékba, melyre szintén csak a jeligét írja rá. A lezárt borítékban lévő feloldás tartalmazza a pályázó nevét, címét, e-mail címét és telefonszámát!)
• Amelyik pályázat nem felel meg a formai követelményeknek, azt ki kell zárnunk. 

Forrás: http://www.es.hu

Fájdalom színházában
szerepet kaptam
rövid kis monológom
belső sivársága:
nem akarok
tőled semmit
hazudom magamnak
s közben
érzelmeim mocskával
besározom arcodat
testedre vágyva
bizonyosságot nyert
a képtelenség.

Irodalmi pályázati kiírás – „A boldogság nyomában”

A Lélekkalauz szervezői irodalmi pályázatot hirdetnek 3 kategóriában „A boldogság nyomában” címmel. 

A pályázat célja: Álljunk meg egy pillanatra és lássuk meg a mindennapi életünkben az apró kis boldog pillanatokat. A mai ember, mint az eszelős, csak rohan, csak fut, könyököl, csak hajszolja magát, miközben semmire sincs ideje... Se szülőre, se testvérre, egy kedves családi látogatásra se. Keresi, kutatja, hajszolja a boldogság kellékeit, leéli az életét és közben elfelejt boldognak lenni.

I. 8-12 éves  - mese
II. 13-17 éves  - mese
III. felnőtt - novella

A pályázatokat kizárólag elektronikusan, az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát. címre küldött maximum 5 000 leütés (kb. 2 oldal), Times New Roman 12-es betűkkel, 1,5 sorközzel, 2,5 cm-es margókkal MS WORD.doc formátumban várjuk. A fájl elnevezését - szerző neve – mese vagy novella címe formátumban kérjük. A dokumentum elejére rá kell írni a pályázó nevét, a kategóriát, az e-mail címet, ahol értesíteni tudjuk! 

A tárgy rovatba "A boldogság nyomában" szöveget kell írni!

A pályázó csak saját alkotással nevezhet, amely mű még sehol nem jelent meg. A pályázat beadásával a pályázó lemond minden további jogról és eláll minden további követeléstől a pályamunkájával kapcsolatban. A Lélekkalauz fenntartja a jogot több pályamunka együttes felhasználására és szükségleteinek megfelelően méretének megvágására.

Zsűri tagjai:

    - dr. Zomborné Festő Boglárka  - Damjanich János Általános Iskola

                                                                  alsós igazgatóhelyettes

   - Ancs- Molnár Beáta                 - Damjanich János Általános Iskola

                                                                  magyar nyelv és irodalomtanár

   - Matuz Zsuzsanna                       - Erkel Ferenc Általános Iskola

                                                                  magyar nyelv és irodalomtanár

Beérkezési határidő:  2012. május. 01.

Pályázat értékelése: A Lélekkalauz honlapján minden mese megjelenik. A honlapon való megjelenés lehet jeligés is, ebben az esetben kérjük külön jelezzék számunkra. A honlapon leadott szavazatok  és a Lélekkalauz csapatának zsűrizése alapján kerülnek a pályaművek  elbírálásra.  A zsűrizés után a legjobb mesék megjelenésekre számíthatnak. A megjelenések módja jelenleg többféleképpen lehetséges (kisebb kiadványok, újságok, mesekönyv). A pályázat feltételeinek megváltoztatására a Lélekkalauz a jogot fenntartja.

Eredményhirdetés: 2012. május 11.

Díjátadó Gödöllőn, május 22-én a Mindennapi Életünk Pszichológiája előadássorozat rendezvényén, melyen Prof. Dr. Bagdy Emőke ad elő „Hogyan neveljük gyerekeinket boldog párkapcsolatra” címmel.

A nyertesek értékes díjakban részesülnek, melyekről hamarosan olvashatnak a www.lelekkalauz.hu oldalon

A témakörökre beérkező pályaművek legjobbjai megjelennek a Lélekkalauz honlapon.

ha lenne még
a világon valami
- hozzád hasonló -
csodálatos
nem félnék
elveszni a valóság
képei között
dideregve
lélegzeted
újjá születő
érezelem.

Játszi könnyűséggel siklik belém
közönyöd hímtelen tőre,
míg alant vérem a porral keveredik
s gúnyt szór szemeimbe:
Magam teremtettelek.
Lelkemből ruháztalak, hogy ne fázzak,
Ajkaid közé mámort rágva kívántalak,
hogy ne éhezzek, csak érezzem édes ízedet.
De soraidból kihullott nevem,
és kellene szégyellnem, hogy sem büszkeség
sem dac erőt nem vesz a szívemen
csak pillanatig, csak addig!
Majd tőröd egy laza mozdulattal
újra megfordul bennem.

Olcsó húsáru,

Kitárja combjait,

Kitart, mert remél,

S kínálja bájait.

Férfiak szedegetnek,

Mint magos gyümölcsöt

A rét alatt. Lassan eszegetnek,

S a mag megmarad.

A várva várt falat,

Csupán tovább halad,

Felöltve meztelen,

S a szolgaság marad.

Elpazarolt gyengédség,

Testet öltött merészség,

Gyermeki álomkép,

Semmi, mit vágyott még.

Kitárult ablakod,

Ki látja? S megfagyok!

Pislákoló csilláron,

Megkövült angyalok.

Megérkeztek a várva várt vendégek. Az egész épület zajos az izgatottságtól, míg én egykedvűen bámulok ki az ablakon. Odakint szemerkél az eső, mindent bevon kristály csillogásával, s mint megannyi könnycsepp, lerajzolja a szomorú lelkek bolyongásának történetét. Az előttem megjelenő homályos figurára fókuszálok. Tudom, elégedetten szemlélhetném önmagam, hiszen az arcom szabályos és arányos, rövid sötétbarna hajam enyhén göndörödik, szemöldököm sűrű, egyenes, alatta fekete szembogaram igéző, orrom keskeny, finoman ívelt, ajkaim pedig enyhén duzzadtak, érzékiek.

Azonban én azzal vagyok elfoglalva, hogy hiába toltam a kerekes székem teljesen közel a falhoz, oldalra befordítva, így is az udvar egyik legfontosabb része, a bejárat előtti terület marad teljesen láthatatlan. Nagyon bosszant, hogy oldalra kell fordítanom a fejem és gyakorlatilag deréktól felfelé az egész felső testem. Vicces gondolat: deréktól. Mintha tudnám onnantól lefelé mozgatni bármimet is. Jézusom, mikor fogok már megbarátkozni nyomorultságom testet öltött komorságával! Megbarátkozni. Komolyan mondom, humoros kedvemben vagyok ma. Hisz még a beletörődés, a maga tanult tehetetlenségével is távol áll tőlem.

Éppen azzal kezdek foglalatoskodni, hogy hűséges szállítójárművemet a szoba közepe felé irányítsam, amikor egy lány bukkan fel, de az ablakpárkánytól csak rövid ideig látom. Karcsú, törékeny alak, finom arcél, kimagasló orr, lágy szőke haj, és még innen a második emeletről is látni világító szemeit. Nagyon kifejezőek. Egy pillanatra tekint csak fel, mintha egyenesen a szemembe nézne. Apró, kissé öntelt, de rendkívül huncut mosoly suhan át az arcán. De hisz beledobbant a szívem! Bizsergek, s úgy érzékelem, hogy az egész testem pulzál. Szomorúan konstatálom, hogy valószínűleg most, ha egészséges lennék merevedésem lenne. Talán elvonulnék a mellékhelyiségbe, hogy kihasználjam ezt a kellemes érzést és egy fergetegeset maszturbáljak. Igen. Elképzelném a lányt csíntalan szemezgetésünk kereszttüzében, ahogy pajkos mosolyával követne a lépcsőház egy csakis miránk váró sötét zugába, hogy kacarászva ízlelgessük testünk érintésének újdonságát. Látnám magam előtt szeme tüzének fellobbanását, s hallanám, ahogy pihegése szuszogássá, majd apró nyögésekké változik, érezném illata nedves felhőit orromban, s sikamlós puha kapuja körülölelné ujjaim. Majd szenvedélytől felhevülten szaggatnám le ruhadarabjait, apró bugyiját leráncigálnám, hogy azonnal behatoljak testébe, s forróságát magamba olvasszam. S a pillanatban hátrahajtanám fejem, s némán engedném a magas-széles hullámok átrobogását testem minden porcikáján, miközben tudnám, magom mélyen szántja nőiességének egyetlen valódi képviselőjét.

Vajon mihez kezdhetne most velem? Kellemes csevegés és nevetgélés után letérdelne elém, csókolna, ölelne, és amikor a nadrágomhoz érne, zavarba jönne löttyedt nemi szervem kijózanító látványától és érintésétől. Nem bírom elviselni, ahogy a felismerés kiül az arcukra! Ahogy a szemük csillogása átvált a homályos, zavaros érthetetlenségbe. Olyankor a fájdalom sugara a homloklebenyem gátjait szakítja át, szemeim zavaros, meleg folyadékban áznak, s a szívem helyén koszos homok futtatja száraz növény csonkjait. Persze tudom szorongásom hullámai behálózzák vágyuk apró magvait, rezgései összekuszálják érzékeik hosszú antennáit.

Aztán megint a közönyösségem. Mint valami kiszáradt kút, olyan vagyok. Élettelen testem apró áramütések mentén eresztené szabadon történetének bűzös füstgomolyagjait. Sanyika rohan be a szobába. „Megjöttek! Van velük egy csaj is!” Amilyen nagy lendülettel megérkezik, úgy el is távozik.

Újból az ablak felé fordulok. Ezúttal teljesen szemben vele, háttal a folyosónak és a nyitott ajtónak. Egy esőcsepp lassan gördül le az ablaküveg jobb szélén, majd felgyorsulva siklik, ahogy a szánkó a porcukorral fedett domboldalon, s végigszántja az áttetsző határlapot. Nem érint, nem visz magával egyetlen más vízcseppet sem.

A fiatal író gondolatai, mint a pusztító vihar; fekete vízzel telített, súlyos sötét felhői, szigorúan gomolyognak homloka horizontján, hogy a poharán sejtelmes csillogásban tündöklő kávézó finom fényei csupán tudata áttetsző felszínét legyintsék meg lágy fuvallatukkal. A félelem fájdalma kiélezett nyilak formájában fúródik mellkasa üregébe, ahogy az újabb hölgy már feltöltött, kialakított, s bekeretezett képe bekúszik a szokásos történések önbeteljesítő jóslatának keskeny halmazába. Az ajtó csapódásának szorító döngése figyelmét ujjai remegésére tereli, s a mély levegővétel sűrű dohányfüst maró mérgét juttatja el tüdőhólyagocskái kapilláris ereinek apró falaiba. Agytekervényeinek furfangos forgása azonnal beindul, s a szavak úgy buggyannak elő, mint ahogy a barázdált ujjbegyekkel szétpattintott magos gyümölcsök lédús húsa fényes héjuk repedései mentén. Lábai a tompa automatikusság erejétől irányítva veszik fel a mozgás törvényeinek szabályosságát, s egyedül a lépcső első fokától átbillent súlypontja téríti vissza a valóságba. A lány váratlan szépsége, s meglepő bájossága a kibontakozó vonzalom éretlen magjait ülteti el a fizikai sík veteményesébe, azonban a realitás fagyasztó hidege jeges kristályfátyol réteggel fojtja el a csírákat. „Milyen kedves lány, és az érzés, amit hoz, s létrehoz, feltölt. Mint a kábítószeres első slukkja olyan intenzív, de oly hamar el is illan. Még nem tudja, mit adok cserébe. Szerelmébe töltött izzását magamévá teszem, hogy szemembe nézve nyögjön fel, s így legalább hadd lássam, miként működik az elérhetetlen. Ez vagyok én. Szipolyozó, kiszakító, pusztító, álnok szürke árnyék, s halvány ujjaimmal megrajzolom világom mélységességét.” – elmélkedik, miközben egy hosszú pillanatra földöntúli ragyogás fedi el szeme fehérjét, s a lány megigézve bámulja eme gyönyörű jelenséget. Az író a lányra néz. Nézi a kedves arcot, a széles mosolyt, a szégyenlősség és ártatlanság fényében úszó búzakék szemeket, és feláll. Teste elválik nyakától, s amorf pacaként nyúlik, mállik a kávéház füstjében, húsának kocsonyás masszáját a levegő markolássza, míg végtagjai hatalmasra duzzadva, barna homokzsákként húzzák mellkasát a föld felé. „Testvér, egy kis aprót!”– üti meg fülét a szokatlanul erős rokonszenvet keltő borvirágos hang. Megtorpan. A borostás arc visszataszító hibáit, a serték rózsaszínen parázsló töveit szemléli. Az aluljáróban van. Már rég nem foglalkoztatják a memóriájából vélten örökidőkre eltűnt percek, s egy szó nélkül indul tovább. Lábaival az ismert porhanyós talajra lép, s mély megnyugvással tölti el a szalmasárga fűszálak puha hullámzása, ahogy a hangtalan hideg szél lassan átfésüli ruganyos derekukat. A szikár barna bokrok rendíthetetlenül merednek az ég felé, miközben ujjaikkal egymásra mutogatnak, s a szürke sziklák érdes élei acélhangon morogják el rövid történetük kegyetlen igazságát. Léptei ruganyossá és megszállottá válnak, ahogy morzsolja a szavakat: „A bódultság. Keresni a felejtést, szétoszlatni a fájdalmat, megtölteni az ürességet, bokrokkal teli ültetni a sivatagot, széllel felfrissíteni a tikkasztó hőséget. Elszakított az élet anyánktól, és keressük, azóta is keressük azt, amit csak egyféle barlangban élhettünk át. De a tökéletes lét ezen formája van, akinek sohasem adatott meg. Annak, aki már akkor a rettegés és a fájdalom szorító ölelésében fulladozott, amikor még pusztán élete első szikrái villantak fel apró sejtjei kapcsolódási ösvényeként, kinek barlangja a kínok pokoli falából épült, s magzatvize a gyűlölet és a szorongás mérges folyadékának egyvelege volt. Az honnan meríthetne? Honnan sejtené milyen az felengedni, lebegni a nyugalomban, fürödni a kényelemben, úszni az élvezetben és szeretni, szeretni mindent, beleértve önmagát is.”

sziasztok,

egy kis időre visszavonulok,

viszont

egyikötöknek sincs admin joga, se dinamikus jóga - utóbbi szombatonként -

na szóval

ha valaki szeretne jogosult lenni -> tegye fel a kezét

amúgy sorsolással döntöm el

Az utolsó képet is letörölte fényképezőgépéről. Minél kevesebbet hagyjon örökül az emlékek martalócainak. Épp elégszer lopták meg életében is.
A barátaival töltött csendesen vidám percek lenyomatai egyenként és véglegesen tűntek el.
Már csak az emlékeit kell zárolnia vaspáncéllá merevedett koponyájában. Csak ennyi? Nem. Hiszen földi lényegülései, kiknek jövőjébe születésük óta be van vésve létezésének megmásíthatatlan valósága, nem feledhetik.
S mégis! A vasúti töltés szürke kavicsai rezgőn kínálják a távolba, vagy a legtávolabbra röpítő nehéz fém végtelen karjait, s a féktelenül száguldó monstrum máris elementáris erővel vágja pórusaiba szabadító leheletét, megtelítve mellkasát a kitágult hörgők térigényével.
Ekkor lett végleges az elhatározás, hogy legközelebb nem csak hidrogén és oxigén molekulákat enged be pórusain át a testébe, hanem a mámor magasabb fokán, egy nagyobb ütközetben sejtjeit viszi nászra, táncba fogva az eközben eltolódott fém rácspontjait.
A mezítelenek nyugalmával rúg arrébb egy követ. Nem mintha nem lenne jó helyen, csak úgy, hogy máshol legyen. Gondosan fésült haja zászlót bont a szélben, s a selyemszalag gúzsba kötő hatalma némán elegyedik a porral, mintegy hirnökeképpen gazdája hamaros érkezésének.
Az élet kérdéseinek sikamlós talaját homokkal fújta be a szél, hogy mezítelen lábujjai közé bújva, hűsítve melengesse keblén a minden kétséget kizáró okot: élhetetlenné építette életét. A dimenzióváltás lehetősége most új, rövid távlatokat nyitott meg előtte, mivel már nem volt mást vesztenie, csak az álmait.
Már csak pár földi gondolatokat tettető nap és jöhet a mérhetetlen fizikai fájdalom mámora, ami egyszer s mindenkorra meggyógyít minden evilági kínt.
A következő vonat a mámor ígéretével közeledett felé.
Jegyet váltott…

Most sem integetett.
Már a felszállás pillanatában védelmezőn rejtette el a jelen földrajzi helyzet tudatától a monstrum zárt rendszere. Földrajzilag tapodtat sem mozdult, de lelkében már elmerült a halálsoron állók utolsó vacsorájának élvezetében. Még azelőtt csömörlésig eszi magát! Úgy sem lesz érkezése, hogy gyomorrontást kapjon az élet élvezetétől. Lassan húzott ki a szerelvény az állomásból. Hát megtette.


Lényegtelenné vált az idő porszemcséinek lassú csorgása, hiszen már akkor megérkezettnek volt nyilvánítható, mikor búcsúcsókkal lezárta hovatartozásának fekete dobozát.

  Smaragdzöld mosoly közeledett felé, átragyogva a gőzölgő aszfalt fülledt levegőjét. A kilométerek százai is gyorsabban elfogytak, mint a peron hosszúra nyúló léptei. Mozdulatlanságában terv szerinti hirtelenséggel lepte meg az ajkára csókolódó mámor, melynek átlátszatos zöld vizében végtelen nyugalommal merült el. Ujjaira kulcsolódott a jelen édes bizonyossága: megtörtént. E nélkül a megtapasztalás nélkül kár lett volna átadnia magát, nem csak az élet enyészetének, de a halálénak is.
  És utazott lélektől lélekig; test a testtel, lélegzet a lélegzettel érintkezve.

  Sokszor félelmetesre nőtt egyedüllevőségének árnyéka, mert a körülötte lévő emberek csak a pillanatnak kölcsönözték jelenvalóságukat. Nem is tehettek mást. Köreik az ideiglenesség bizonyosságával érintkeztek, szőhetetlenné téve minden hosszú távú terv fonalát. Hosszú vajúdás árán sem születhetett valóságra egyetlen olyan álombéli valószerűség sem, ami a másik sorsát is hivatott lett volna irányítani. Bár sokszor fenyegetőn vetette magát a partra egy-egy nagyobb hullám, végül mindig visszahúzta cseppjeit medrébe, nem is építve, nem is rombolva sem az ő, sem a más parton álló homokvárát.
  Útjaira kalandvágy kísérte, s a félelem nyitott ajtót, mikor hazatért. Bár egyetlen útjára sem kísérte el, mégis mindig bizonyossággal és illedelmesen várta, hogy kifogyjon lába alól az út és visszatérjen eszmerendszerének utált, de biztonságot adó falai közé. Nem ismert mást. Csak hallomásból értesült más dimenziók létezéséről, de akárhányszor is akart hidat építeni az ismeretlen fölé, sorban zuhant a mélybe minden egyes műgonddal égetett tégla.
  Volt hogy gerjesztett lejtőkön a nyolc kerék irányíthatatlan gyorsasággal repült az újabb keresztút felé, ilyenkor játszadozva nézett szembe az oldalirányból támadó orosz rulettel, de még mielőtt valóban bekerült volna a veszélyzónába, a STOP tábla fémes ölelésében újra csak biztonsági játékra váltott át. A felszökő adrenalin pár percre újra kielégítő mértékben éltette, és hazafelé már az önbizalom hajtotta a kerekeket.
De ezek az apróságok nem változtattak a tényen, hogy rövid távú terveit az utolsó vacsora részeként már megvalósította.

 Csak az idő lusta lábait húzta, hogy kísérje még egy darabig, de így is félő volt, hogy a rációvá váló álmok, egy időegységnyi megtapasztalás után már nem fogják inspirálni és kár lesz hosszú távú terveire hivatkozva abbéli felfedezését félretenni, hogy a hasonló vonzatú megtapasztalások unalomba torkolva teszik egyre sivatagosabbá életterét, melynek tágítása csak az univerzum tágulásának mértékével lehet arányos, ellenkező esetben ... 

szavakkal festett
valóság
tudatára ébredt

tiltott érzelem
cseresznyefavirág
illata

elemészt

rabszolgaságban
a tudat
felejteni akar

jáde kőbe
zárt álom
nevető közelsége
vágyban született
tűzben vész el
egyedül maradt
remény
gyászoló fénye
világít utamon