Mondd, hogy van ez? Rád nézek, hangod hallom, s egyből rendeződik feldúlt világom. Kavargó érzelmeim rendbe állnak, elsimulnak, beléd folynak-e, vagy mondd hova tűnnek? Aztán mikor elcsendesül minden, elindul a vér pezsegni bennem, s akarnám, hogy egész lényed odabenn érezzem! Lüktetve szippant be,…

Napközben néha be-be ugrik Szemed csillogása! De jó lenne nem csak harcolni, hanem megpihenni valahol Valamivel vagy valakivel néha! Jó rád gondolni! Valahogy valami belső megnyugvás Amit hozol magaddal, akkor is, amikor csak átkarollak. Tetszel, kis csaj! Szeretem az egész lényedet,…

Várva rád Minden pillanat mennyei ajándék nekem amit veled tölthetek, hogy éppen mit csinálunk, teljesen mindegy! Pillekönnyűek a lépteim melletted, terheim mintha soha nem is léteztek volna, úgy foszlanak szét, amikor meglátlak, és azontúl is bátorságot ad szívemnek, hogy én benned, s te…

Csak vágyaimnak kellesz, nem tovább és nem előbb, csak hogy vágyad ne legyen több, mint kívánom, én legyek nőd! Vagy még én sem... Vonulj ki a világból értem! Csábhang hozzád el ne érjen, maradj enyém, mégsem enyém, egészen. Az érzést gyűlölve rejtem el benned, pedig minden…

Test, világ, Isten és rajtad kívül, keresem magam, hol nincs már a belül. Nincs anyag, mi körbefog, nincs a "Vagyok", így a semmi amiben élek, majd meg is halok. Test, világ, Isten, s rajtad belül: Szükséged vagyok! Bővelkedő tekintetembe olvadó sóhajod. Lélekzetnyi hang,…

Csak vádoló vágyaimat törlöm le csillagtestéről, s csúcsdíszem máris fénylik. Épp nem hallik, de egykor zörgött benne valami, zendült egy dallam, Dalait maga sem érti, de kellett, hogy halljam. Most selyempapírba csomagolom; sártól, vádtól, szerelmes ódáktól, tisztán,…

Ne félj most a csendtől! Felesleges lenne elmondanod, s különben is, sehova se rohanok. Hajtsd ölembe a fejed, hadd simítsam arcodról.. csak veled. Ujjbegyemben érzed lényemet, pórusaidba lopom, gyengéden belé helyezem, majd kicsit karmolok, el ne aludj egészen. Véráramodra…

Nagy a csend felőled. Tudhatom mi van veled? Bújj ide hozzám és mesélj ha van kedved, de ha csendre vágysz úgyis jó. Én csendbe burkolózva várom, míg magam is lecsendesedem. Kifejezéstelen arcomon néha szökésnek indul egy könnycsepp, s már ajkaimat nedvesíti. Az emlékek…

Tudat-alattomban latrinát ásva lajtorján lépdel alant a Lator. Létével törve le tervezett tüntető tartásom, mikor tehetetlennek titulálja őserőm, de rest még se lőn, létráz lelkem légies testben, míg nem lesz hegy sem, mert tengerbe vetetten hever mellettem, míg…

Úrnő: Szia Titus! Visszajöttél? Értem záporkönnyeket ejtettél? Bús Lovag: ..Ada, Érted bárhová visszamegyek, ..ha letörölöd a könnyeimet! Letörlöm én bús lovag, Ne nyomja már szíved bánat! ..szívem hölgye, csak ne feledd, ..kulcsait az erényövnek! Nem tudom én…

Óh, mennyi Lélek, de tán mind egy, ki képzeletemmel játszódni vágyik. Szivárvány lelkem szalagjaiból választ szemfedőt, s én perdülök, szédülök széllebbentett fodraim közt, ahogy a pillangószárnyon kacarászó lét önmagába merül a végtelen kék egen. Valaki velem. Míg a…

Uralkodik a gondolat, alattvalóm már az érzék. Józan ész, te el ne hagyj, ne szennyezze lelkem vétség! Majd járomba fogva repítsz, ösztönödnek erejével, ámde birokra nem hevít, szavam erőddel nem érvel! Igazságom mért kell győzzön? Hogy enyém, többet nem ér! Egy csak az…

Óh, Szenvedély, Balga játéka világoknak, tán megragadsz, ha jő a kéj, de meg nem tarthatsz magadnak! Szememben akkor gyúlj szenvedély, mikor a mező hullámzó arannyá vál' mikor simogatón hűs a szél, s hajladoz' tengernyi búzaszál. Majd jármomba foglak, s repítsz ösztönödnek erejével. Ó, te bohó,…

Csak azon keresztet bírd Mit sors keze reád centivel mért, Mit tanítóul rendelt utadra az ég, Hogy alázatban tartva légy! Csak azon örömöt bírd, Mi szakajtó kosárból gurul eléd, S nem kívánod, legyen még, Csak háládatban tartva légy! Csak azon aranyat bírd, Mihez nem tapaszt…

Nem a vágy csak a dal, az akar. Nem a hév, csak a szív szava hív, az akar, ám nem is hív, és nem akar. Csendes a szív, némul a dal, száraz a könny, megvigasztal aki akar.

Játszi könnyűséggel siklik belém közönyöd hímtelen tőre, míg alant vérem a porral keveredik s gúnyt szór szemeimbe: Magam teremtettelek. Lelkemből ruháztalak, hogy ne fázzak, Ajkaid közé mámort rágva kívántalak, hogy ne éhezzek, csak érezzem édes ízedet. De soraidból…

Az utolsó képet is letörölte fényképezőgépéről. Minél kevesebbet hagyjon örökül az emlékek martalócainak. Épp elégszer lopták meg életében is. A barátaival töltött csendesen vidám percek lenyomatai egyenként és véglegesen tűntek el. Már csak az emlékeit kell…

szétszakadó lineáris kohézió pattanó cérna metélne körül belül csavar citromszeletekké aprózva kristályosodott édes ízemet kioltva erőm ernyedt oldalra rúgás fejem falba még ver halott vagy ok. élettel fertőzött balsejtelem vagy mégsem vízió repül viharos felhőkön…

mégis könnyezem, pedig magam szaggattam szívemből könnyedén, mely kőkemény, szikla forrása fakad hullámzó tükörben, miért vérzem? S te érzed-e? Vagy lelked tompán koppan kebleken, távoli utakon, százszor szebb napodon nélkülem?

elképzelési síkon lábrajárt gondolat       farkasvakság áldozataként kiutat kutatva kiskapuk alatt hovatovább sem halad hurok szorul oszlopfőn nyak elme borul agóniában zsibbad járhatatlan utak megtaláltan is elveszett helyeken. nem vagy halva lélegzem…

Csak lábnyomai mutatják, hogy előttem járt. S bár mondják, oda nem követ, tán érzéki csalódás, hogy el még sem engedett?

Ezüsterdőbe olvad, s a téli napfordulóval fogyó sarlón akad csillagokba veszett szemem fénye, de a gondolat vakon vezet a helyre hol sorsom magjával vajúdik a képzelet. Megragad, s belőlem szakít magzatához lelket.

Kezeid simogatón nyúlnak még felém, pedig már összeállt a képzelet, műved életre kelt s ez élet, már enyém. Szemeidben féltés tüze ég, irányítanád ösztön-ész vezette vágyam, csókkal zárnád el mások elől nyiladozó ajkam, de engem nem fűt már a régi hév. Kacagásom…

A készenlevőség végzetszerű volta riadva jajdul szemeidben. Ellened fordulni látszik,pedig épp melléd emelkedik a benned fogant holnap. Vártad, s most mégis idegenül nézed az életrekelésbe halt megvalósulást. Elrejtenéd vészjósló láthatóság elől, de a mű már levedlette az…

    Hátamon lángol a múlt láthatatlanba húzva a lábaimon járó puha aszfalt vonalait. Nem ismerem helyét az időnek, s míg az elhajlott tér hamut hord lábnyomaimba, hangtalan jár előttem az élet.