Ezüsterdőbe olvad,
s a téli napfordulóval
fogyó sarlón akad
csillagokba veszett
szemem fénye, de a gondolat
vakon vezet a helyre
hol sorsom magjával
vajúdik a képzelet. Megragad,
s belőlem szakít
magzatához lelket.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.