Egy évtized távlatában zakatoló hanggá csendesül
Minden vonat célra tart.
Az állomások mögött
Házak, emberek, életek
S városszéli temetők.

Felesleges már rohannia,
Nem hajtja az időt.
Szakad a hó nyakába,
Áprilisi tréfa.

Fél évszázad megtanította
Kacagni a holnapon,
Rózsaszirmot szórni a mára
Homokot a múltra.

Az élet mindennap
Váratlan vendég.
Most itt vagy
De nem voltál
Nem is olyan régen még.

Szíve kitágul, feszül a bordák alatt,
Az agy fedetlen, meztelen, szabad.
Csillagok ciripelnek
A szinapszisok között.
Lába alól el nem fogy az út,
Mindegyik járható

Legyen meg a Te akaratod!

Választ, s rajta jár,
Míg felsejlik a keresztút.
Egy követ odébb rúg.
Minden mi jön ajándék
Lehet szép, lehet rút,
A világ java, búja

Mindig egyensúlyban van, lesz,
S ha megnézed így is volt.
Elvei ébren tartják
Légy hű rendületlenül,
Pénzért, kegyért el ne add!
Akkor add, ha megtanultad
Elmúlik az igazság is,
S a gazságtól csupán
Egy iótában különbözik.
Hogy téved az meglehet
De míg hisz,
Követi a követ
Mit lába odébb rúgott.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.