Élére vasalt ürességben kikapart
harmadik szem homályos fájdalma
tágul beszűkült tudatba
míg kirobban a térből,
az idő megáll az otthon legmagasabb pontján
és visszahúzódik a pusztító erő,
nincs ellenség, élet van és meleg kakaó,
gyomorban lubickoló biztonság,
néhány perc majd távolodik rendje módja szerint,
szédítő körforgásban szemem lehunyom,
összemosódott zajok kívül világomon,
érthetném, de nem akarom.
Várakozó agyszülemények bíráskodnak az élet felett,
idegenek jönnek, harcra fel!
Savas vérrel ölöm az ismeretlen tükörképeket,
eltorzult arccal haldoklok,
míg az utolsó órában az elsárgult,
véreres szemekben magamra nem ismerek!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.