Akinek a füle már hallott mindent
vajh, miről beszél a csend.

Örömtelen örömökkel
túlhajszolt éjszakák
során

fázom egyedül,
s rettegek, hogy
utolértek

talán.

A köddé vált valóság
szebb élettel
kecsegtet

sűrű füstön át
száműzött a
halál.

Bádogdobozba
zárt lelkem
a nyakamba
akasztom

szorongása
kiül az acrcomon.

Kifelé mosolyokba
rendezett állapotok
közül egy-kettőt ellopok

belül kérdésre
várnak a válaszok.

Kép innen

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.