Írjon verset az akinek gondja van!
Szedje sorba, csengjen ríme
Gondolatok özönébe
 igazságot ha belesző
elhiszi majd, hogy ez ő.
Mea culpa, vádirat, 
megbocsátás mi szavakat átitat,
 történelmet írhat egy életről
Mintha volna valaki mindettől,
S ha ettől emberré válna
 a lélek nem kényszerből hálna
 változó tükrében.
Írj verset te, nekem nincs mit mondanom!
Bárányfelhők égisze alatt álmodom,
s ha éjjel felverik álmom méltatlankodok,
 majd konstatálom, nincsenek más hangok
 csak a lázongó elmében.
 Nekem jó ahogy!
Azt mondtam verseket írok, 
pedig azok elsárgult papírlapok,
régmúlt idők, elásott, feltárt gondolatok,
azt hittem ez vagyok, 
pedig már nincs mit mondanom,
 megrágtam mind, mit találtam papírlapon,
 hogy többé ne tudjak semmit,
 és hogy versem se érdekeljen már
 senkit!
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.