Élni sem vagyok köteles,

hess, hess el az útból, 
ki gáncsol és harcra kötelez, 
Háborúban nincs más csak vesztes 

nincs nyereség, nincs vágy a maradásra, 

csak szabadság van, hogy bárhonnan elmehetek, 

és nincs más vétek,

mint vad erdőben a megbolygatott darázsfészek, 

hogy belőle méz csurogjon ajkaimra! 
Kerülöm az erdő vadjait, a fácánleves lehet édes, 

de eljön az éjjel farkasüvöltő hideg leplével,

s ki vadon él, mind beborít. 
Kerülj el! 
Én sem háborgatlak! 

Míg nevem hallatán szívedben árad hideg fuvallat, 

ne kívánd alázatos mosolyomat! 
Kerülj el, míg a közöny langymeleg karjai át nem ölelnek, 
Kerülj addig, míg, hogy létezem vagy halok, 

neked már régen mindegy. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.