Fényed felé fordítja
fejem az éhség,
hogy tüzed simogasson,
kíváncsi szemeim
nyitogatom
feketén feléd,
hogy arcom
tenyerébe simulva
kapjon
fényt,
édes szerelmes
szőlőcukorért,
s hozzád egyre
közelebb bújok,
míg szirmaimat
lágyan,
táblaágyon bontogatod,
végül
telt szemeimmel
előtted
hálával meghajlok.
2011.11.20. 21:02
Óda a Naphoz
1 komment
Címkék: napraforgó
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://pengnui.blog.hu/api/trackback/id/tr783399086
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
