Önmagával beszélgető
kitágult erek közönye
elégetett emlékekkel.
Erős kötelék vagy,
érdektelen magány.
Őszre váró fák
árnyékában
feltámad a szél.
Harc nélkül elfelejtett
győzelmi mámor illata
fojtogat, de nem érdekel.
Fülembe zenélő éjszaka
hangjára táncolhatnék,
de nem akarok,
becsukott szemeim mögött
messze még az ébredés.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.