szeméttel van tele a város, 
és én nyomtalanul eltűnök.

hullócsilllag kihaló fénye
az éjszakában,
egy be nem teljesedett kívánság,
valahol talán én vagyok

az elveszett illuziók folytogató magánya 
sír az álmodban.

felébreszt.

az élet törékeny boldogság-burka
nem véd meg
adni szeretnél,
de kérni sem tudsz.

reményt, hitet, szeretetet.

cserbenhagyott szépérzéked
mardossa a lelked,
remegő kézzel még
megetetnéd az éhséget.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.