Már nem akarok
szállni a széllel,
már nem vonz
a győzelem
rivaldafénye.
Már nem akarok
játszani, győzni
mindenáron.
Már nem hív
a város lüktető
hangja,
már nem kísért
az ismeretlen táj
felfedező vágya.
Már nem gondolkodom
a holnapon,
már nem várom
a valóságból menekülő
álmot.
Már nem fájnak
a magányos napok,
már nem érdekelnek
a néma miértek,
válaszok.
Már elfogytak
a becéző szavak,
nincs kinek szóljanak.
Már nem tudom,
hogy igazat mondok,
vagy magamat is
csak áltatom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.