2011.06.29. 19:08
Az Idegen
Az Idegen
Esős, hideg délután érkezett meg az idegen a városba. Körül sem nézett, első útja a kocsmába vezetett, Végső Vigasz, így hívták a helyet. A temető mellett terült el a kis kocka épület, ablakán barátságos fény szűrődött ki. Amint belépett az ajtón, ahogy lenni szokott, minden tekintet rá szegeződött, de a férfi nem foglalkozott vele. Nem szólt senkihez, csak egy italt rendelt és leült az ablakhoz, kinézett rajta, az út túloldalára, oda, ahol a temető volt. Ahogy az idegen tekintete találkozott a temető kapujával, az eget villámlás töltötte be.
Ki vagyok?
A mennydörgésre összerezzentek a vendégek, csak az újonnan érkezett ült nyugodtan, ruhája árnyékába burkolózva.
Nem lehet tudni, hogy az éjszakát hol vészelte át ebben az ítéletidőben, de a szóbeszéd szerint a temetőben, a sírok között járt-kelt. Ezt a pletykát alátámasztani látszott az a tény is, hogy az Idegen szinte minden szabad idejét a temetőben töltötte. Emiatt a település lakosai furcsának tartották, de a szemébe nem néztek, nem is tudtak volna, hiszen állandó viselete, a kapucni, eltakarta tekintetét.
A temetőben való állandó jelenlétének egy pozitív következménye lett, hogy csökkentek, majd teljesen megszűntek a temetőben való rongálások, lopások, hiszen a városban nem volt olyan épeszű ember, aki szívesen találkozott volna az Idegennel, akár a fényes utcán. Így is borzongás járta át őket, ha alakja valahol feltűnt, bele se mertek gondolni, hogy mi történhetne a temető sötétjében.
Ezért hát a hely plébános felajánlotta a gondnoki, sírásói állást a férfinak, hiszen a jelenlegi alkalmazott túl szoros barátságot kötött az itallal, és feladatait nem mindig tudta ellátni.
Így lett az idegenből a Sírásó.
A Sírásó
Sírásói feladatai mellett a kertet is rendben tartotta az Idegen, soha ilyen rendezett, és szép nem volt a temető, mégis az egész valami nyomasztó, komor hangulatot árasztott, ami az egész várost beterítette árnyékával. Időről-időre még a hitetlenek is önkéntelen keresztet vetettek.
A nyári éjszakákon borzongás futott végig mindenkinek a gerincén, aki csak látta a temető sötétjében mozgó árnyékot a vállára vetett ásóval, aminek a végén egy lámpa világított.
Ha mindez nem lett volna elég, a sötétség leple alatt idegen szavak kúsztak a levegőben.
Ki vagy te, miért hívsz magadhoz? Miért követlek önkéntelen?
Az ördöghöz beszél, így tartották az emberek.
Július havában egy kétségbeesett női sikoly, majd haláltusa hangjait fújta a szél a temető felől, felébresztve élőt és holtat. Férjek, apák verejtékező homlokkal keresték lányaikat, feleségeiket.
Nem tűnt el senki, senki, akinek a hiánya feltűnő lett volna.
Ezután az éjszaka után a temetőben friss ásás nyomait lehetett felfedezni, de a nyomok elvesztek mielőtt felfedték volna valódi helyüket.
A város lakói nem tudták, hogy éjszakánként a Sírásó az elásott, holt lelkek között keres, kutat.
Hol vagy? Úgy is megtalállak?
A halál angyala
A lakosság körében egyre nagyobb félelem, és elégedetlenség kezdett úrrá lenni. A pánik kitörőben volt, hiszen az emberek között a 'temetői gyilkosságként' elhíresült esetekben semmilyen lépések nem történtek.
Áldozatok nélkül nem is nagyon tehetett semmit a rendőrség, kezük meg volt kötve.
Az egymást követő események között összefüggéseket talált az összeesküvésre fogékony nép.
Minden 'gyilkosság' teliholdas este történt, amit néhány nappal megelőzött egy, az esti széllel szálló női ének:
„Jöjj el értem,
kedvesem!
Vért a véremért
adott szerelem.
Örök kapocs,
el nem szakítható!
Jöjj el értem,
elrabolt szerelem
szomorú könnyeit
töröld le,
békélj meg velem!”
A településen élő emberek között elterjedt az a hiedelem, hogy aki ezt a dallamot énekli, azért eljön a Halál Angyala, ezért a férfiak megtiltották feleségeiknek, lányaiknak, hogy szájukra vegyék.
Azt is rebesgették még, hogy a temetőben élő idegen a gyilkos, aki megeszi áldozatait, kiszívja vérüket, ezért nincsenek nyomok, nincsenek tetemek.
Amióta itt él a városban még sosem látták a kocsmában enni.
A rendőrfőnök fülébe is eljutott sok-sok pletyka, és úgy érezte, hogy tennie kell valamit, mert az embereken úrrá levő pánik könnyen lincseléshez vezethet.
Ezért hát összeszedve minden bátorságát, kereszttel a nyakában az első leendő alkalommal megszólította az Idegent, hogy a kérdésekre választ kapjon, és meg tudja nyugtatni az embereket, vagy a bűnöst a megfelelő helyre juttassa.
Kísérlete nem járt sikerrel, hiszen az Idegen tovatűnő alakja csak egy mondat töredéket hagyta maga után:
- ... rajtam nincs uralma földi hatalomnak ...
Az eltűnés
A fákkal szegélyezett kis ösvényen fel-alá járkálva a csuklyás alak fejében csak a női ének dallama visszhangzott.
Ismerős volt a lány hangja, megpendítette szíve húrjait, ismerősek voltak a szavak is.
Hol hallottam? Mit jelentenek?
Válaszokat nem kapott, hiába is kutatott elméje minden zugában. Nem volt élete, nem voltak emlékei, nem tudta, hogy ki is ő valójában.
Csak ez a hang, ez az ének gyújtott kis lángot elveszett emlékeinek barlangjában.
Miért kereslek?
A hirtelen feltámadt széllel együtt egy hang szólalt meg. Egy hang, mely körülölelte őt, nem lehetett megmondani honnan jön.
Hát nem emlékszel rám, kedvesem?
Nem emlékszel mi történt?
Nem emlékszel az eskünkre, amit vérrel pecsételtünk meg?
Egyik alkonyatkor a temető kapujában állva egy ismerős alakot pillantott meg. Az ásó nyelére feszültek ujjai.
A bosszú az enyém. Az egyezség szerint.
Az ifjú polgármester lábai a félelemtől gyökere vertek, ahogy a gyilkos tekintetet állta. Csak éljem túl, éjszaka visszajövök a többiekkel, és a pokolra küldöm ezt az átokfajzatot.
A szemében ugyanazt a gőgöt, kíméletlenséget látta, mint …
La sangre no mienta
Apák bűne fiúra száll
megváltást hoz a halál.
Mormogta halkan a varázsszavakat.
Érezte a vér ízét a szájában, látta a bitóra akasztott embert, látta, mint egykoron ...
Ezalatt az emberekben túlcsordult a félelem, és a józan ész parancsát semmibe véve, fegyvereket készítettek mindenből, amit találtak.
Hiedelmeik szerint az életen túli lényeket, aminek az idegent is tartották, ezüsttel, fokhagymával és kereszttel lehet a pokolra küldeni. Ennek megfelelően minden ezüstöt, amit találtak beolvasztották, és kaszáik élét bevonták vele, foghagymafüzéreket akasztottak nyakukba.
Így indult az éjszaka, mikor az idegent utoljára látták.
A megbeszélt időpontban az összes harcra fogható férfi, ifjú ott toporgott a kocsma előtt.
A temetőben felgyúló fényben égő házak sokasága, bosszútól szomjas emberek serege volt látható. Véres kezük nyomán asszonyok, gyerekek sikolya törte meg a csendet. Megöltek minden férfit és gyereket, az asszonyokat megerőszakolták, a fiatal lányokat, nőket elrabolták, magukkal vitték.
Nem messze a bitófán egy alak lógott, nyakában kötél, arcát nem lehetett látni, mert eltakarta a szemébe húzott csuklya.
Az emlékek
Az átkozott.
Hirtelen rátört emlékek nyomására térdre hullott, és egy közeli sírba kapaszkodott bele.
- Az átkozott – ismételte meg.
Az esküvőjük napja volt. A nap, amikor kimondták a boldogító igent, és esküjüket vérrel pecsételték meg.
Vért a véremért
adott szerelem.
Örök kapocs,
el nem szakítható!
Mégis. Éjszaka mégis megtörtént, ami meg nem történhet.
Vacsora után tört rájuk az elutasított udvarló serege. Senkit nem hagytak életben, a család, a hozzátartozók jól lakottan, és kissé részegen nem jelenthettek komoly ellenállást a vérszomjas katonák ellen.
Feleségét elrabolták.
Őt, őt pedig felakasztották.
A kapocs, amely felesége és közötte létrejött, mégis erősebbnek bizonyult az életnél, s halálnál.
Sok-sok éven, évtizeden, évszázadon át vándorolt a köztes létben, amikor is egy esélyt kapott, hogy visszatérjen, és megkeresse kedvesét, és megnyugtassa zaklatott lelkét.
Hazatérés
Az egyességnek két lényeges pontja, egyik az, hogy minden emlékét az életéről elveszti, nem fog emlékezni semmire. A másik, hogy nem állhat bosszút elveszett álmaiért.
Így járt emlékek nélkül szerte a világon keresve a választ:
Ki vagyok?
Ki hív?
Temetőkben kereste a válaszokat, kiásott sírok, kiásott életek szegélyezték útját.
Egészen a mai napig, amikor az emlékek hirtelen elöntötték, és a hang. A hang hívta magához. És csak hívta magához.
Amikor kicsit jobban lett, és ránézett a sírra megértette, hogy hazaért.
Epilógus
Az fiatal polgármester halála váratlanul érte a várost. Évszázadokra visszavezethető vérvonallal rendelkezett, a legelőkelőbb családok egyikének utolsó sarja volt. Halálával véget ért a család.
Nem voltak felkészülve rá, bár a családban nem volt ritka a furcsa haláleset. Különösen fájdalmas volt, hogy esküvője éjszakáján csapott bele a villám, és vitte magával a túlvilágra.
- Ezt írták az újságok – fejezte be a történetet – de mi tudjuk, hogy …
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pengnui 2011.07.02. 23:20:25
kvázi európai utazás :)