Ököllel is vertem már a mennyet
Miért nem ad nekem olyat,
Ki szerethet?!
Egy olyat, kit hogyha szeretek, nem ijed meg,
s ha meglátom benne az istent,
nem zsákmánya leszek, hanem termőföldje,
mire véletlen lelt, és kincseit benne elássa.

Kerestem égen is földön is, mindenhol a szemekben,
holtakban s élőkben, de seholsem leltem.
Majd, egyszer mesék közt járva
Előtted megállva. Szemedbe néztem,
S Te megláttál legbelül
Engem
S mire észleltem már ott voltál bennem.
A szívem békésen dobogott tovább,
Nem csaptál zajt, nem csináltàl nagy csínadrattát!
Tudom, hol te vagy, ott kell lennem!
Kétség nem dúlja lelkem,
Bár úgy felforgattad az életem,
hogy keresem benne még a helyem
Az idő megszűnt, mindegy is nekem
Két hét karjaidban,
Vagy hetek egy távoli földrészen,
várok, várok, mert tudom, eljössz értem,
mellkasodba raktam le fészkem.
Te most is fogod a kezem, s én el nem engedem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.