Uralkodik a gondolat,
alattvalóm már az érzék.
Józan ész, te el ne hagyj,
ne szennyezze lelkem vétség!

Majd járomba fogva repítsz,
ösztönödnek erejével,
ámde birokra nem hevít,
szavam erőddel nem érvel!

Igazságom mért kell győzzön?
Hogy enyém, többet nem ér!
Egy csak az Úr égen-földön
s igazat szól, ha Ő beszél.

Még játszom izmusaiddal,
mohó világi bölcselet,
de nem kábítsz a sok szóval,
csak világom tágul veled!

Szolgálatomra készen áll
megannyi mihaszna tétel,
keresem vajh mely tudomány
mi építhet bölcsességgel?

Óh, mire vagy hát oly kevély,
balga játéka világnak?
Megragadsz, ha jő a kéj,
de meg nem tarthatsz magadnak!

Szívemben úgy gyúlj, Szenvedély
amint mező arannyá vál',
ahogy simogat a hűs szél
s hajladoz' tenger búzaszál!