a nagy találkozások  fénye kialudni látszik nem éget meg téged kicsit sem, vagy egyáltalán remény az órájára néz indul a buszom, többet ne várj ismerős utcák közt idegen emlék nem hisz benned, sem a hitedben hitetlen ösvényed margójára ír óriás, nagy betűkkel az önsajnálat hová vezet, félsz…

félholtra vertek a lelakatolt régi álmok most ébrednem mégsem lehet ott ahol önkéntelen önkény terem arcomra mosolyt rajzol a magánytól való beteges félelem