Végtelennek
hitt
végtelen
várakozásba
belefáradt
álomban
nyitott szemekkel
nézlek.
 

Elkurvult életben
keresett
magányos estét
feloldó
szív zaja fáj.
 

Az elhitt
örökkévalóság
tova sétál
az utcán.

Keresztre feszített
idegek tánca.

Elmúlt …
csak a látszat,
hogy
életed megcsal

Él tovább,
eltakart szemekkel.

Vár.

Sosem alszik,
csak a megfelelő
alkalmat keresi.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.