2011.07.02. 18:35
ölelés
Mosolyokból kifolyó
boldogság
arcunkra fagyott
kényszer kényelem.
Jól vagyok,
élet képe.
Örömteli fájdalom
Vízesésként
zuhanó,
levegő nélkül
ölelés
zúg füledben,
megfojt.
Mindent akarok
most érzés
falakba ütköző
küzdelem,
némaságba fulladt,
félreértett
szerelem.
A szakadék szélén
a fájdalom
farkasszemet néz
a félelemmel.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://pengnui.blog.hu/api/trackback/id/tr223033050
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szabóada 2011.07.02. 20:01:45
nagyon bejön a stílusod! :)És érteni vélem a mondandód, vagy csak visszhangot kelt bennem a szó, ami tőled jön, de bennem él? Mindegy, a vers elérte célját.
szabóada 2011.07.02. 23:05:27
@pengnui: ez a versed (dióhéjban) bennem ezt: tökéletes az életem, mégis ha arra gondolok, ezzel be kell érnem, fulladozom. Nekem "minden" kell, s ha már a szakadék széléig értem, vacillálok a félelem és a fájdalom között.
pengnui 2011.07.02. 23:22:29
@szabóada: igen, ez a mindent kell érzés benne van, és éppen azért nem teljesül, mert akarom
utolsó verszak, nem akar fájdalommal élni, de mégis fél meghalni …
utolsó verszak, nem akar fájdalommal élni, de mégis fél meghalni …