Mondd, hogy van ez?
Rád nézek, hangod hallom, s egyből rendeződik feldúlt világom.
Kavargó érzelmeim rendbe állnak, elsimulnak, beléd folynak-e,
vagy mondd hova tűnnek?
Aztán mikor elcsendesül minden, elindul a vér pezsegni bennem,
s akarnám, hogy egész lényed odabenn érezzem!
Lüktetve szippant be, ne félj, ha bennem vagy elveszve!
Én sem tudom, hol kezdődöm, jó nekünk így egybe'!
Se eleje, se vége, nincs más, csak hogy vagyunk.
Ernyed, feszül, kicsit meghal, újra éled, forrong újra a véred,
engedd, hadd legyek én a te véged!
Halj meg most, ha kérlek, csukd le szemed, ernyedjen el a tested,
pihenj csak míg balzsamozom a lelked!
Hadd nézzelek, hadd lássam mikor nincs benned akarat,
csak úgy fekszel csendben vágy nélkül, öled lágy fészek,
hozzád bújok, s én is csend leszek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.