Inhalál egyet az álom,
ébren marad még
egy kicsit magamra hagy
az idótlen várakozás
Én is akarom
hogy másképpen legyen,
de az ötlettelen alkalomnál
nem jutok tovább. Fogom a kezed,
de már csak lerágott csont,
eldobhatom a kutya se hozza vissza
nekem mégis kell.
Háltálan éjszaka felébreszt,
szép is lehetne,
ha nem éreznem
a magát ölelő magány
szomorú tekintetét. Elgyengülök néha,
de csak a csend harajga
ölel ál.
Szeretnék veled beszélni,
de csak motyogok halkan
már a tükörkéepm is elfofrdult
nem az első eset,
talán az utolsó
Belebújos álom már nem melegít

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.