Ezüsterdőbe olvad, s a téli napfordulóval fogyó sarlón akad csillagokba veszett szemem fénye, de a gondolat vakon vezet a helyre hol sorsom magjával vajúdik a képzelet. Megragad, s belőlem szakít magzatához lelket.

mikor a város csillagokra néző szemét lehunyja könnycseppek az ajkadon mikor a menedéket jelentő megbocsájtás nem elfogadható könnycseppek az ajkadon mikor a mosolygásba belefáradt hazug arcvonás többé már nem él könnycseppek az ajkadon mikor a létezés saját magának halotti maszkja…