Hátamon lángol a múlt láthatatlanba húzva a lábaimon járó puha aszfalt vonalait. Nem ismerem helyét az időnek, s míg az elhajlott tér hamut hord lábnyomaimba, hangtalan jár előttem az élet.  

Szádra tapasztott némaság csend üvölt, meghalt, soha már érzés szétszórt darabjai benned énekelnek tüskére fűzött kapcsolat…