Messzi tűzként lobogó
tisztán csillogó szemfény.
Lelked, föléd magasodó árnya
verseidnek hű barátja,
házfalat beborító repkény.
Szívem aludni nem hagyó
szüntelen izzó rejtély,
elmém titkos talánya,
bolygóm tövises rózsája,
kell, hogy enyém legyél!
Tollamnak sasszárnyat adó
fantáziaköltemény,
fehér lapok fekete múzsája
élettelenségem égő halála!
Talán fontos, hogy áltasson a remény
hogy ne szakadjon el szegény
önbecsapott szívem kerítőhálója!
2011.08.02. 13:33
Ötszavas
A bejegyzés trackback címe:
https://pengnui.blog.hu/api/trackback/id/tr383120044
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
DrHellSpawn 2011.08.02. 18:52:22
Már feltűnt egy ideje, de tök hasonlít a stílusod Áronéhoz! Mintha ugyan attól a költőtől vettétek volna az inspirációt, vagy nem tudom... :D Amúgy ügyes! :)
pingwin · http://pingwin.blog.hu 2011.08.02. 19:19:57
@DrHellSpawn: jaja ő is szabad stílusban alkotja a verseit
nekem kicsit sok benne a birtokos jelző
kifejezi, hogy az öve, akarja
nekem kicsit sok benne a birtokos jelző
kifejezi, hogy az öve, akarja
szabóada 2011.08.02. 20:33:55
@DrHellSpawn: sokat olvasok Árontól, s ahogy rád a horrorfilm, rám az ő versei vannak hatással... :)