Nagy a csend felőled. Tudhatom mi van veled? Bújj ide hozzám és mesélj ha van kedved, de ha csendre vágysz úgyis jó. Én csendbe burkolózva várom, míg magam is lecsendesedem. Kifejezéstelen arcomon néha szökésnek indul egy könnycsepp, s már ajkaimat nedvesíti. Az emlékek…

Tudat-alattomban latrinát ásva lajtorján lépdel alant a Lator. Létével törve le tervezett tüntető tartásom, mikor tehetetlennek titulálja őserőm, de rest még se lőn, létráz lelkem légies testben, míg nem lesz hegy sem, mert tengerbe vetetten hever mellettem, míg…

Úrnő: Szia Titus! Visszajöttél? Értem záporkönnyeket ejtettél? Bús Lovag: ..Ada, Érted bárhová visszamegyek, ..ha letörölöd a könnyeimet! Letörlöm én bús lovag, Ne nyomja már szíved bánat! ..szívem hölgye, csak ne feledd, ..kulcsait az erényövnek! Nem tudom én…

Óh, mennyi Lélek, de tán mind egy, ki képzeletemmel játszódni vágyik. Szivárvány lelkem szalagjaiból választ szemfedőt, s én perdülök, szédülök széllebbentett fodraim közt, ahogy a pillangószárnyon kacarászó lét önmagába merül a végtelen kék egen. Valaki velem. Míg a…

Uralkodik a gondolat, alattvalóm már az érzék. Józan ész, te el ne hagyj, ne szennyezze lelkem vétség! Majd járomba fogva repítsz, ösztönödnek erejével, ámde birokra nem hevít, szavam erőddel nem érvel! Igazságom mért kell győzzön? Hogy enyém, többet nem ér! Egy csak az…

Óh, Szenvedély, Balga játéka világoknak, tán megragadsz, ha jő a kéj, de meg nem tarthatsz magadnak! Szememben akkor gyúlj szenvedély, mikor a mező hullámzó arannyá vál' mikor simogatón hűs a szél, s hajladoz' tengernyi búzaszál. Majd jármomba foglak, s repítsz ösztönödnek erejével. Ó, te bohó,…

Csak azon keresztet bírd Mit sors keze reád centivel mért, Mit tanítóul rendelt utadra az ég, Hogy alázatban tartva légy! Csak azon örömöt bírd, Mi szakajtó kosárból gurul eléd, S nem kívánod, legyen még, Csak háládatban tartva légy! Csak azon aranyat bírd, Mihez nem tapaszt…

Nem a vágy csak a dal, az akar. Nem a hév, csak a szív szava hív, az akar, ám nem is hív, és nem akar. Csendes a szív, némul a dal, száraz a könny, megvigasztal aki akar.

Játszi könnyűséggel siklik belém közönyöd hímtelen tőre, míg alant vérem a porral keveredik s gúnyt szór szemeimbe: Magam teremtettelek. Lelkemből ruháztalak, hogy ne fázzak, Ajkaid közé mámort rágva kívántalak, hogy ne éhezzek, csak érezzem édes ízedet. De soraidból…

Az utolsó képet is letörölte fényképezőgépéről. Minél kevesebbet hagyjon örökül az emlékek martalócainak. Épp elégszer lopták meg életében is. A barátaival töltött csendesen vidám percek lenyomatai egyenként és véglegesen tűntek el. Már csak az emlékeit kell…

szétszakadó lineáris kohézió pattanó cérna metélne körül belül csavar citromszeletekké aprózva kristályosodott édes ízemet kioltva erőm ernyedt oldalra rúgás fejem falba még ver halott vagy ok. élettel fertőzött balsejtelem vagy mégsem vízió repül viharos felhőkön…

mégis könnyezem, pedig magam szaggattam szívemből könnyedén, mely kőkemény, szikla forrása fakad hullámzó tükörben, miért vérzem? S te érzed-e? Vagy lelked tompán koppan kebleken, távoli utakon, százszor szebb napodon nélkülem?

elképzelési síkon lábrajárt gondolat       farkasvakság áldozataként kiutat kutatva kiskapuk alatt hovatovább sem halad hurok szorul oszlopfőn nyak elme borul agóniában zsibbad járhatatlan utak megtaláltan is elveszett helyeken. nem vagy halva lélegzem…

Csak lábnyomai mutatják, hogy előttem járt. S bár mondják, oda nem követ, tán érzéki csalódás, hogy el még sem engedett?

Ezüsterdőbe olvad, s a téli napfordulóval fogyó sarlón akad csillagokba veszett szemem fénye, de a gondolat vakon vezet a helyre hol sorsom magjával vajúdik a képzelet. Megragad, s belőlem szakít magzatához lelket.

Kezeid simogatón nyúlnak még felém, pedig már összeállt a képzelet, műved életre kelt s ez élet, már enyém. Szemeidben féltés tüze ég, irányítanád ösztön-ész vezette vágyam, csókkal zárnád el mások elől nyiladozó ajkam, de engem nem fűt már a régi hév. Kacagásom…

A készenlevőség végzetszerű volta riadva jajdul szemeidben. Ellened fordulni látszik,pedig épp melléd emelkedik a benned fogant holnap. Vártad, s most mégis idegenül nézed az életrekelésbe halt megvalósulást. Elrejtenéd vészjósló láthatóság elől, de a mű már levedlette az…

    Hátamon lángol a múlt láthatatlanba húzva a lábaimon járó puha aszfalt vonalait. Nem ismerem helyét az időnek, s míg az elhajlott tér hamut hord lábnyomaimba, hangtalan jár előttem az élet.  

        Fényed felé fordítja fejem az éhség, hogy tüzed simogasson, kíváncsi szemeim nyitogatom feketén feléd, hogy arcom tenyerébe simulva kapjon fényt, édes szerelmes szőlőcukorért, s hozzád egyre közelebb bújok, míg szirmaimat lágyan,…

Éjpaplan alá kúszó érintése a vágynakemlékedbe zár, de feloldozást nem vár,hisz a kapott, akkor, a pillanat erejébenmindent adott, nem hagyva  a holnapnaktartalékot, nehogy a majd, ellopja mitcsak a ma adhat, hogy késlekedésébenvisszakérje, mit a tegnapban a…

Lelkedelőlem rejted, mikor pupilládezredtöredéken át exponál,majd a pillanat észrevétlenségébenbezár.Nem tudom mi fáj?!Talán, hogy kilincsét hiába nyomtambelső szobád ismeretlen rejtekének.Mondd, hogy rámott semmi nem vár!Elengednélek.De te tűröd némán,hogy üljem a…

Hideg felejtés ágyábazuhanó éjjelfájdalommentes ígéretearcomra fagyva szembesítsarkvidéki csenddel

leveleink lombja között ............... feszülve szűrődöttszürke szemeidbe.................forró égitestemselyemszalagon hevített.................üvegpora aranykéntszóródott égi tünemény................megvakít épp csakannyira, hogy varázslatként...............éld át a…

felszíni izgalomban is alig mérhető, pedig kifogy lábunk alól az eljöhetetlen "majd" távolba vesző ígéretpora elénk futó lehetőséget tervezetlen nyitottsággal tárjuk változásra érett életünk nyugalmas napjaira szabadon hagyva a létrejövés kényszer nélküli…

Hallod, ahogy rétre simuló frekvenciaködben hangom százszorszép virágnyelven szólít, s te érted. Bóbitaszárnyakon ereszkedve keresi féltőn óvó meleg kezed, most jó! Lelkem immár könnyű, tenyérnyi kelyhedben a dallam, halkan lüktetve álmod melletted…