2012.03.15. 21:03
Mindkét oldalt
Keresztbe tett lábakkal, meztelenül ültem az ágy szélén, és figyeltem a kezemben égő cigaretta füstjének kígyózó mozgását. Mellettem a hiányos öltözetű férfi beszédben használatos apró testrészei energikusan mozogtak, melyhez ütemesen bólogatott és közben fürgén készítette elő a dohány megsodrásához szükséges alkatrészeket. Nem figyeltem rá, valójában idegesített a locsogása. Egyetlen dolog miatt tartottam, abban kimagaslóan jó volt. Azonban az utóbbi időben kifejezetten zavaróvá vált a számomra, ahogy szemlátomást felvidul megpillantásomkor, s valamely kedves szavamra a boldogság és az öröm hangsúlyos jeleit mutatja. Már éreztem a vég közeledtét, de ő még ezt nem tudta. Egyértelműen vakságot és süketséget fogadott a jövőbeli szerelem önámító, csalfa vágyképének megéléséért. Rápillantottam és az érzés, mely átfutott rajtam fintorra húzta számat.
- Nézd! Köztünk soha nem lehet semmi komoly. Csak legfeljebb a szeretőmmé tehetlek. – mondtam az immáron öt éve ostromló „lovagomnak” pár héttel ez eset előtt. Arcomon gúnyos mosoly bujkált, s pimaszul néztem a szemébe, míg ő ficánkolva merült el az odahajított csont nyámmogásának megalázó élvezetében.
Mindenesetre a végleges döntés a legutóbbi alkalommal született meg, amikor azt választottam nála töltöm az éjszakát. Magányos ember révén nem is rossz az néha, ha melletted szuszog egy kupac meleg élő test, forró valóságot sugározva. Hátulról bújt hozzám, szinte belém csimpaszkodott, ahogy törekedett, hogy testünk felszíne minden ponton érintkezzen. Oly erővel és oly hirtelen taszítottam el magamtól, hogy a váratlanság kegyetlensége megdermesztette a pillanatot, lefagyasztotta a szándék megszületését, s meggyilkolta a jóindulat puha gyümölcsösségének frissességét. Az undor beköltözött a számba, a szánalom belebújt a szívembe, s a visszautasítás a zsigereimben lüktetett.
Ez az emlék jár a fejemben, miközben végigkövetem testem simaságát, meztelenségem finomságát, s az eltelt idő óta kissé kerekebbé vált női domborulataim ruganyosságát, ahogy az ágy matracának támaszkodnak. A magas barna férfi feszes izmain lágyan törnek meg a gyertyák fény-nyalábjai, a szürke árnyfoltok süppedve takarják el zamatos bőrének ízletességét.
- Az emberek beszélnek, locsognak, de nem képesek betartani a szavukat. Te is ellágyultál, azért vagy most itt! – recsegi a keserű mérget szájában forgató ember eltorzult arcvonásaival, mély megvetéssel hangjában. – S most mi az a furcsa mosoly arcodon?! – csattan fel.
- Semmi. – lehelem erőtlenül, hogy a következő mondatot már csak kinyöghessem. Rápillantok, de tekintetét elkapva oldalra fordítom a fejem. A megalázottság kínja markolássza torkom, ahogy lepergetem magam előtt az együtt töltött idő rövid filmjét. Lapos, sötét pillantások a telefonra szánt végtelennek tűnő percek alatt, az oly sokszor elhangzott női név és a csók hiánya. Ahogy gyengéden végigsimítja ajkaival nyakam és mellem finom íveltségét, arcom ártatlanságát, de a száj, mint valamely forrón izzó, feketén szenesedő, mély, árulkodó sebeket ejtő tüzes vas, elkerülésre ítéltetett. Neki tartogatja. Most az irigység nem ül rá a gyomromra, s nincs bennem bosszúvágy. Csak lenyúzott bőrébe bújnék bele, átlépném a tavalyi év derekát, hogy az én szemembe ragyogjon szemének kívánsága, az én kezemet fogja, s az én testemet akarja egyes egyedül.
– Még ma éjszakára maradnék. – suttogom rekedten. Mellkasom szívem szorító fájdalmától összelapulva tömörül bordáim rácsai között, amint felismerem maró vágyam féktelen töretlenségét: hozzábújni, átölelni, megérinteni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
